Az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkársággal közösen új élményelemmel gazdagítja múzeumpedagógiai foglalkozásait az Állati jó kastélyprogram.
Összesen 22 milliárd forint keretösszeggel két, teljesen új intézkedéssel támogatja a hazai állattenyésztés fenntarthatóságát az Agrárminisztérium (AM) - közölte a minisztérium pénteken az MTI-vel.
Brüsszel hatalmas károkat okoz a háborúpárti politikájával az európai agráriumnak, a gazdáknak és még intenzív támadásokat folytat az állattenyésztés ellen is, hitelteleníti a gazdálkodókat és megtéveszti a fogyasztókat. Politikát csinált tehát az agrárium és az állattartás ellen Európa-szerte. Miközben a magyar állattenyésztők és állattartók számára uniós összehasonlításban a legnagyobb számú...
A növénytermesztők mellett az állattenyésztőket is helyzetbe kell hozni, a magyar élelmiszeriparban ugyanis a legnagyobb nyereséget a magas feldolgozottságú és jó minőségű húsokkal, illetve az ezekből készült termékekkel lehet elérni - jelentette ki Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára, a VI. Húsipari Szakmai Napon, Budapesten, húshagyó kedden a minisztérium közleménye szerint.
Az állategészségügy támogatására együttműködési megállapodást kötött az Állatorvostudományi Egyetem a Sorapharm Kft.-vel - közölte az intézmény az MTI-vel.
A Szallas.hu adatai szerint 2023-ban az egy főre jutó átlagos foglalási ár éjszakánként 13 ezer forint volt, ami 17 százalékos emelkedést jelent 2022-höz viszonyítva, a régiók közül a Balaton, a települések között pedig Budapest, Siófok és Eger lettek 2023 legkedveltebb úti céljai.
Újra beköszönt a zord időjárás, mely számos állatfajra veszélyt jelenthet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban ők is fokozott figyelmet igényelnek - közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos szombaton az MTI-vel.
Mozgalmas évet zárt 2023-ban a Nyíregyházi Állatpark, a sóstógyógyfürdői látványosságban több mint 250 - köztük több ritka - állatkölyök született, jövőre pedig átadják az Európában is egyedülálló Jégkorszak interaktív állatbemutatót.