A javaslatot azzal indokolta a közmédiának nyilatkozva, hogy szintet kell lépni a védekezésben.
Gulyás Gergely azt mondta, a kormánynak arról a javaslatról is döntenie kell, hogy az osztrákokkal egyetértésben lezárja-e a határokat az Olaszországból érkezők előtt, a magyar állampolgárok bejöhetnének, de rájuk automatikus karantén várna.
A miniszter közölte, az operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltsa meg. A veszélyhelyzet elrendelése lehetővé teszi, hogy például házi karanténokat is el lehessen rendelni, és hogy a védekezéshez szükséges eszközöket biztosítsák - tette hozzá. Elmondta, a kormány 9 órakor kezdődő ülésén tárgyal az operatív törzs koronavírussal kapcsolatos javaslatairól.
Gulyás Gergely hangsúlyozta, mindent megtesznek annak elkerülésére, hogy "csoportosan megjelenjen a betegség Magyarországon".
Emlékeztetett arra, hogy rendkívüli jogrend országos elrendelésére az elmúlt években nem volt példa, de az árvíz idején több térségben elrendeltek ilyet.
Tizenháromra nőtt a Magyarországon diagnosztizált koronavírussal fertőzöttek száma, a Debrecenben élő brit férfi egy kontaktjánál, egy magyar nőnél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19) - közölték a koronavirus.gov.hu oldalon szerda reggel.
A nő már napok óta a Szent László kórházban van elkülönítve.
Az ő esetében is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és kontaktkutatás
- MTI -