AKTUÁLIS
#faültetés
Ültessünk, hogy élhessünk: országos faültetési akció indult
​A teremtett világ védelme és fenntarthatósága közösségi ügy, amelyért a jövőben helyi és országos szinten egyaránt tenni kell. Ennek jegyében indította el a KDNP országos faültetési akcióját.

A benki, nyírteleki és a vásárosnaményi KDNP helyi csoportjainak képviselői és a polgármesterjelöltek is csatlakoztak a párt „Ültessünk, hogy élhessünk!” nevű országos faültetési programjához.

Kisvárdán, dr. Seszták Miklós kereszténydemokrata politikus, képviselő társaival együtt a vár szomszédságában a futópályát övező szegélynél 10 fát, köztük dió, homoktövis, valamint fekete berkenye fát ültettek el. A programhoz csatlakozott a megyei közgyűlés KDNP-s elnöke, Seszták Oszkár és a város polgármestere, Leleszi Tibor is.

A teremtett világ védelme és fenntarthatósága közösségi ügy, amelyért a jövőben helyi és országos szinten egyaránt tenni kell – hangsúlyozta dr. Seszták Miklós a térség országgyűlési képviselője.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese az akcióról egy másik településen elmondta, az ember része a világnak, egyúttal gazdája is. Ez azt jelenti, hogy az ember beleviszi a tehetségét, szorgalmát, szándékát a világba, tovább fejleszti, hogy alkotó készségével gazdagítsa.