A borús idő ellenére igen mókásan indult a második nap, hiszen azt a Prosectura nyitotta meg a fergeteges gumipánksójával. A műfaj egyik hazai etalonja nem okozott csalódást a lelkes közönségének, lökték a pisi-kaki punkot.

A Nagyszínpadra és kistestvérére a Rockszínpadra ezután két olyan magyar zenekar állt fel, ami egész biztosan beírta már magát a magyar könnyűzene nagy történelemkönyvébe: az Ocho Macho a Jó nekem című számával - ami természetesen a LeszFeszten is óriási sikert aratott - illetve a Hiperkarma a teljes életművével.

A Hiperkarma meghívása Kisvárdára a fesztivál egyik legjobb húzása volt idén, ugyanis egy komplett generáció várta már, hogy a kétezres évek alternatív színterének legjelentősebb zenekara ellátogasson a régiónkba. Az énekes, Bérczesi Robi korábbi drogproblémái miatt közel tizenegy évig szünetet tartó együttes most eljött, és mindenért kárpótolta a kelet-magyarországi közönségét. Bár inkább az új dalok irányába billent egy nüansznyival a mérleg nyelve, a régi klasszikusok sem maradhattak ki, így a dob meg a basszus szépen zakatolt a közönség füleiben.

Mire felszívódtak az esőfelhők, és az est is leszállt, a Rockszínpadon a Depresszió csapott a húrok közé, igen metálosra véve a hangzást. Izgalmas és feszes dalokat hoztak, nem lehetett ok a panaszra, sőt, egy nem mindennapi Bikini feldolgozást is hallhattunk tőlük. A közeli helyeken című legendás magyar sláger elképesztő sikert aratott a közönség körében.

A Nagyszínpadon eközben Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, a Punnany Massif mutatkozott be, amit a Hiperkarmához hasonlóan már-már kiéhezve várt a LeszFeszt népe. A banda és a közönség rég nem látott harmóniában nyomta végig a közel másfél órás koncertet, sőt, a LeszFesztezők egy snitt erejéig még az új Punnany klipben is szerepet kapnak majd. Borzasztóan jó koncert volt, talán még az a Tankcsapda rajongó is élvezte, aki az elején még a középsőujját az ég felé szegezve lépdelt kissé koordinálatlanul a sörsátor irányából a Nagyszínpad felé.

A Punnany Massif után a Tankcsapda állt a LeszFeszt legnagyobb színpadjára, őrületes pirotechnikai elemekkel tarkított showjával együtt, amitegy szintén egy erősen lelkes közönség várt. A Tankcsapda egy vérprofi céggé alakulhatott az elmúlt évtizedben. Néha már zavaró is, hogy minden ennyire ridegül precíz, pontos, a megalomán elemek miatt elveszítheti az emberközelségét.

A tankokkal párhuzamosan a Belga hozta azt, amit elvárt tőle a fegyelmezett közönsége: szép szövegeket, erkölcsi témákat, ezeréves múlthoz hű magatartási formákat.

Az Alvin és a Mókusok a Belgához hasonlóan rengeteg rajongót vonzott a színpad elé. A koncert elején Alvin értekezett egy rövidet arról, hogy a médiatámogatottságot egy percig nem élvező rockzenei szcéna szerencsére még mindig az egyik legerősebb színtér Magyarországon, nem hiába voltak most is zsúfolásig a Rockszínpad előtti placcon gyakorlatilag minden koncerten. Ez így van jól, és talán még a fent említett támogatottság hiánya is kedvez a műfajnak, hiszen ez építi azt az ellenkultúrát, amire a közízlés betegségére, a csordaszellemre az egyetlen gyógyír lehet.

Kiemelkedő volt még a Colorstar koncertje az Eklektika Szigeten, és Yamina bulija a Hell Arénában. A Colorstaron fantasztikus hangulat uralkodott, köszönhetően a kiváló muzsikának és a hálás publikumnak, Yamina bulija pedig akkora őrület volt, hogy ha a Hell Aréna nem sátor lenne hanem ház, már rég kirúgta volna az oldalát a táncoló közönség.