18 FIGYELEM!
Ez a tartalom olyan elemeket tartalmazhat, amelyek kiskorúakra károsak lehetnek.
Ha ön elmúlt 18 éves, kattintson az "Elmúltam 18 éves" gombra és a tartalom elérhető lesz.
Elmúltam 18 éves Nem múltam el 18 éves
KÉK FÉNY
#Anarcs
#tűzeset
Szörnyű tragédia Anarcson: kigyulladt matrac miatt halhatott meg egy 53 éves férfi
Egyedül élt az az ötvenes éveiben járó anarcsi férfi, aki eddig tisztázatlan körülmények között a saját lakásban halt meg, közelebbről nem meghatározott időpontban. Mint kiderült, a férfi tűzeset miatt halhatott meg.

Rutkai-Dér Vivien tájékoztatása szerint, kedden tizennyolc óra körül érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Anarcson a Vasút utcában két hete nem láttak egy embert, nem érik el, pedig az autója is a ház előtt van. A száz négyzetméteres családi házba a tűzoltók hatoltak be, majd megtalálták az ott élő középkorú férfi holttestét. Egy matrac égett korábban, amelytől az épület minden helyisége kormos lett. Az eset pontos körülményeit tűzvizsgálat fogja feltárni - áll a katasztrófavédelem szóvivőjének közleményében.

A szomszédok elmondása szerint a férfi rendszeresen eljárt dolgozni. Az tűnt fel nekik, hogy egy ideje nem látnak mozgást. Úgy tudjuk, hogy a férfi nővére is próbálta elérni a testvérét. Így jelezték az illetékeseknek, hogy valami baj lehet.


Sajnos a rossz érzésük beigazolódott, a mentők már csak a halál tényét tudták rögzíteni. Ha igaz, hogy a férfit már két hete nem látták, akkor a tűzeset valószínűleg február eleje környékén keletkezett.

A félig megégett matracot a fürdőszobában találták meg, így elképzelhető, hogy a férfi próbálta semlegesíteni a tüzet, úgy, hogy kivitte az égő matracot a vizes helyiségbe. Azonban a füst koncentrációja miatt eszméletét vesztette a férfi, akinek a holttestét a nappaliban találták meg.

Egy égő, vagy akár csak parázsló matrac rendkívül erősen füstöl, ezért a hálószobában különösen fontos az elővigyázatosság. A legjobb megoldás, ha veszünk a hálószobába is füstérzékelőt.