SPORT
Labdarúgás
#meccs
#eredmény
#DVSC
#Kisvárda
Remek meccsen verte a Kisvárda a Debrecent
Egymásnak estek a csapatok már az elején, mint a szörnyek az Alien versus Predator első részében. Szögletek, szabadrúgások sora jött, lüktetett a meccs. Persze a védelmeken is múlt ez, egyik csapaté sem volt betonkemény.

A Debrecen legutóbb egyébként hatost kapott, s az előző meccseken is voltak olyan húzásai a védőknek, hogy Olaszországban már bundagyanúsnak számítottak volna. Mi persze tudjuk, nem direkt csinálják.

Aztán negyed óra után Grozav ívelhetett be egy szabadrúgást balról, a 16-os sarkától úgy hat méterre. Szokása szerint a kapu fele csavarta. Ez mindig jó, hátha a kapus bevédi, vagy valaki beleér. Ez a valaki ezúttal Kravchenko (Kravcsenkó) volt, s máris Kisvárda-Debrecen 1-0.

Tovább nyomott a Várda, a szurkolók megint imádni valóan lelkesítették a csapatot. Aztán egy kontrából meglódult a debreceni jobbszélső, de Felipe hárított.

Ezt követően csak a Kisvárdának volt helyzete, ahogy a szurkolók skandálták, azt érezte mindenki, hogy “játszik a csapat”. Sassá balról a kapus kezébe csavart, majd Grozav ment el a jobb oldalon, s ordító helyzetben a jobb kapufa mellé gurított. Aztán megint Grozav került helyzetbe, ez már nem volt akkora, fölé is ment. A végén a Debrecennek még volt egy szabadrúgása messziről, a felívelt labdát a csatár a kapu mellé sodorta.

A szünetben maradt az 1-0.

A második félidő gyenge debreceni próbálkozásokkal és remek kisvárdai szurkolói rigmusokkal kezdődött. Aztán megint jött a Várda. Sassá távoli lövése volt a legszebb a félidő közepén, de elkerülte a debreceni kaput.

A vége is nagyon izgalmas lett, s hajtós, élvezetes. A Debrecen folyamatosan támadott, helyzete viszont nem volt komolyabb, egyszer Felipe kezéből kifejelték a labdát, de abból se lett semmi. A kisvárdai ellenakciók jóval veszélyesebbek voltak. A végén Grozav ment el a jobboldalon. Ütötte-vágta a védő, de nem esett el, inkább tovább ment, és beadta az ötösre laposan a labdát. Kovácsréti nyakán ugyan lógott egy védő, de így is illett volna berúgnia.

Neki volt még egy helyzete a három perces hosszabbítás végén is, baloldalon elfutott, majd éles szögből rárúgta, a debreceni kapus szögletre mentett. Ebben ennyi volt, így is szépen csinálta.

Kisvárda-Debrecen 1-0 maradt, több góllal is nyerhetett volna a remekül játszó hazai csapat. Ritka jó meccs volt!!