Pénteken délután lezárultak a EuroSkills Budapest 2018 versenyei. A szakmák Európa-bajnokságát szeptember 26-28. között rendezték Budapesten. A versenyt óriási érdeklődés övezte: a rendezvényt három nap alatt összesen 100 ezer látogató tekintette meg.
A szakmák 2018-as Európa-bajnokságán 525 versenyző szállt ringbe 37 szakmában, és a záró ceremónián kiderült, hogy közülük kik állhattak a dobogó legfelső fokára, ki nyerte el az Európa Legjobbja címet, továbbá kik lettek a Nemzetek Legjobbjai. Az ünnepélyes eseményen részt vett Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, és Dita Traidas, a WorldSkills Europe elnöke.
A magyar szakemberek ismét bizonyították, hogy tudásuk és szakértelmük kiemelkedő az európai mezőnyben is: 3 arany, 3 ezüst, 3 bronz és 8 kiválósági érmet nyertek, összesen 17 helyezést. A EuroSkills Budapest 2018 Nemzet Legjobbja kitüntetést Nagy Ádám János (bútorasztalos szakma) tudhatja magáénak.
A legtöbb érmet Oroszország csapata nyerte, az éremtábla második helyezettje Ausztria csapata, a harmadik pedig Franciaországé lett. Magyarország a negyedik helyen végzett.
Áder János a záróünnepségen egy magyar közmondást ajánlott figyelmébe a részvevőknek, "a jó mesterembernek egész világ a hazája". Legyenek büszkék rá, hogy olyan tudás birtokában vannak, amely valóban az egész világon, mindenhol egyformán versenyképes. Ez pedig nem más, mint a "precíz, pontos, lelkiismeretes, eredményes munka", amelyre a világon mindenütt szükség van – emelte ki a köztársasági elnök.
Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, az ünnepségen úgy fogalmazott, hogy győzött a gazdaság, Európa gazdasága, benne Magyarország gazdaságával, mert olyan fiatal szakemberekkel lett gazdagabb, akik sikereikkel, teljesítményeikkel magasra helyezik a minőségi mércét. Győzött a magyar szakképzés ügye, mert meg tudta mutatni a fiatal szakmai elitet azoknak, akik még csak terveznek erre az útra lépni.
A nemzetközi szakmai fesztivál és szakembertalálkozó lebonyolításához szükséges eszközök beszerzését 84 szponzor és 20 partner támogatta gépekkel, szerszámokkal, alapanyagokkal, technikai személyzettel és know-how-val. A verseny lebonyolításában 700 önkéntes is segített budapesti iskolákból.
A magyar nyertesek névsora:
1 | Simon Krisztián | Bútorasztalos | aranyérem | Veszprém megye |
2 | Nagy Ádám János | Épületasztalos | aranyérem | Pest megye |
3 | Sipos Kristóf Balázs | Mechatronika | aranyérem | Hajdú-Bihar megye |
4 | Takács Zoltán | Mechatronika | aranyérem | Békés megye |
5 | Balogh Ákos | Webfejlesztő | ezüstérem | Veszprém megye |
6 | Cseke Szabolcs | Festő, díszítőfestő | ezüstérem | Pest megye |
7 | Varholik Dávid | Ápolás és gondozás | ezüstérem | Borsod-Abaúj-Zemplén megye |
8 | Zaja Dániel | Hegesztő | bronzérem | Heves megye |
9 | Takács Dániel | Virágkötő | bronzérem | Vas megye |
10 | Balogh Krisztián | Kőfaragó | bronzérem | Zala megye |
11 | Leidl Péter | Villanyszerelő | kiválósági érem | Pest megye |
12 | Hédl Ádám Zoltán | Kőműves | kiválósági érem | Zala megye |
13 | Gábor Lóczi | Szárazépítő | kiválósági érem | Békés megye |
14 | Kovács Alexandra | Fodrász | kiválósági érem | Békés megye |
15 | Papp Viktória Dóra | Szépségápoló | kiválósági érem | Veszprém megye |
16 | Svajda Viktória Bernadett | Pincér | kiválósági érem | Budapest |
17 | Déri Levente | Informatikai rendszerüzemeltető | kiválósági érem | Bács-Kiskun megye |
18 | Orodán Tamás | Informatikai rendszerüzemeltető | kiválósági érem | Békés megye |
19 | Sárvári Ágnes | Dekoratőr, kirakatrendező | kiválósági érem | Fejér megye |