AKTUÁLIS
#rendőr
#Kisvárdai Rendőrkapitányság
#kisvárdai városi díj
Ő lett az Év rendőre Kisvárdán
Ebben az évben először, de nem utoljára adták át Kisvárdán az Év rendőre városi díjat.

Szent György, a rendőrök védőszentjének napja alkalmából, Leleszi Tibor polgármester kezdeményezésére, a kollégák, a felső-vezetők javaslatára, dr. Barnai Sándor r.ezredes, kisvárdai rendőrkapitány felterjesztésével,

2018-ban az ÉV RENDŐRE Kisvárdán:

BARÁTH CSABA r. százados, a Kisvárdai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály osztályvezető-helyettese. Érettségijét a Bessenyei György Gimnáziumban szerezte, ami után a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakát választotta továbbtanulás céljából. A hivatásos szolgálatát 2005. július 1-én kezdte, amit kinevezése óta a Kisvárdai Rendőrkapitányságon teljesít.

Baráth százados a kapott feladatokat, utasításokat ellentmondás nélkül, legjobb tudása szerint hajtja végre, bűnügyi tevékenysége átlagon felüli. Szakmai ismereteit folyamatosan bővíti, kiemelt figyelemmel kíséri a vonatkozó változásokat. Az osztályon felmerülő feladatokra, problémákra nyitott, mindezekre a munkát előremozdító javaslatot tesz. A rábízott állományt vezetőként megfelelően irányítja, határozott, követelménytámasztó.

Munkaidejét jól szervezi, határidős problémái nincsenek. Szakszerű és precíz munkavégzésével az elmúlt években több bűnügy sikeres lezárásához járult hozzá. A szakirányító szervekkel, társzervekkel jó a munkakapcsolata. Az adminisztrációs feladatokat pontosan, precízen végzi, kötelezően elvégzendő munkája mellett egyéb önként vállalt feladatokat is ellát. Szakmai tapasztalatait a kollégáival megosztja, szakmai fejlődésüket kiemelkedő aktivitással segíti. Bármikor, bárki fordulhat hozzá segítségért.

A szolgálati rendhez és fegyelemhez való hozzáállása példamutató. Vezetőivel szemben tisztelettudó, kollégáival jó a munkakapcsolata. A családjában előtte senki nem volt rendőr, azonban ő eltökélt volt és a család ellenérzései ellenére is a rendőri hivatást választotta. A rendőrségnél végzett eddigi munkájával bizonyította, hogy a rendőri munkát, a bűnözés elleni harcot élethivatásának választva jó döntést hozott.