NAGYVILÁG
Belföld
#nyugdíjas szövetkezetek
Nyugdíjas szövetkezetek - vegyes a kép
Tavaly óta megnégyszereződött a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek száma, azonban mind az alkalmazotti létszámuk, mind a 2017-es árbevételük csekélynek mondható. Országosan 148, ebből megyénkben mindösszesen öt ilyen típusú társulási forma kezdte meg a működést – derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból.

A 2017. július 1. óta létező új szövetkezeti forma megalkotásának célja az volt, hogy az aktív nyugdíjasokat re-integrálja a munkaerőpiacra, ezzel csillapítva az egyre nagyobb mértékű munkaerőhiányt a versenyszférában. Ennek érdekében azoknak a cégeknek, akik ilyen típusú szövetkezet számára szerveznek ki feladatokat, jelentősen kisebb közterheket kell befizetniük az államkasszába, mintha aktív korú munkavállalót alkalmaznának.

2017 októberében mindösszesen 36 ilyen szövetkezet működött az országban. Számuk mára elérte a 148-at. A szövetkezet alapítási láz elsősorban Budapesten és Pest megyében volt eredményes. A fővárosban 41, Pest megyében 32 darab a működő nyugdíjas szövetkezetek száma. Vidéken elsősorban a Dunántúlon, Fejér megyében és Győr-Moson-Sopron megyében láttak fantáziát ebben a társulási formában.

Fő gazdasági tevékenységeiket vizsgálva megállapítható, hogy a döntő többség egyéb emberierőforrás-ellátás, gazdálkodással (62 db), valamint munkaerő kölcsönzéssel (18 db) foglalkozik. Ez azt jelenti, hogy ezek a társulások több szakterületre közvetítenek más gazdasági szereplők számára nyugdíjas munkaerőt. Népszerű gazdasági tevékenység még a máshová nem sorolt egyéb üzleti szolgáltatás (11 db) és az összetett adminisztratív szolgáltatás (9 db) is.

A kedvező képet némiképp árnyalja a 2017-es pénzügyi beszámolók vizsgálata. A nyugdíjas szövetkezetek közül 145 darab rendelkezik leadott pénzügyi beszámolóval, amelyek alapján összesen 632 millió forint árbevételt értek el, ami annyit jelent, hogy az egy szövetkezetre jutó árbevétel alig haladja meg a 4,3 millió forintot. Alkalmazotti létszám tekintetében sem jelentős a szövetkezetek súlya, mivel összesen 583 főt jelentettek le, igaz ebben a számban kizárólag a munkaszerződéssel foglalkoztatottak szerepelnek, a tagi jogviszonnyal rendelkezők nem.

Tavaly októberben az ilyen típusú társulások számának ugrásszerű növekedését prognosztizálták, ami be is következett, ugyanakkor a nyugdíjasok ilyen formában történő tömeges foglalkoztatása és ezzel együtt a nyugdíjas szövetkezetek gazdasági megerősödése, még várat magára – zárja elemzését Hantos Zoltán a céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.