KÉK FÉNY
#vasúti baleset
#tehervonat
#kisiklott
#Téglás
#MÁV
#pótlóbuszok
Még látni is szörnyű! Megkezdték a kisiklott kocsik műszaki mentését Téglásnál
Hozzáfogtak a a hajdú-bihar megyei településnél vasárnap délelőtt kisiklott tehervonat vagonjainak műszaki mentéséhez. Egyelőre azonban nem tudni, mikor állhat helyre a vasúti közlekedés ezen a szakaszon - közölte a MÁV illetékese a helyszínen tartott tájékoztatón.

Hadnagy Attila, a MÁV Zrt. debreceni pályavasúti területi igazgatóságának vezetője a helyszínen ismertette a károkat is: a kétvágányú, villamosított vasútvonal jobb és bal vágánya egyaránt száz-százötven méter hosszban sérült meg és teljesen használhatatlanná vált. A jobb vágány mintegy három kilométeres szakasza különböző mértékben sérült, ennek helyreállítását is el kell majd végezni.


A vágányok mellett három felsővezeték-tartó oszlop borult ki vagy dőlt meg, mindhármat cserélni kell - közölte a szakember.


A baleset helyszínére hétfő hajnalban érkezett meg Szolnokról az a 150 tonna teherbíró-képességű vasúti daru, amellyel megpróbálják majd - a rakománnyal együtt egyenként nyolcvan-kilencven tonna súlyú - kisiklott vagonok beemelését. Előzőleg félrehúzták és eltávolították mindkét vágány felett a felsővezetékeket, ezzel szabaddá téve az utat az emeléseket végző darunak.

A kilenc kisiklott vagon közül az első, megrongálódott forgóvázú teherkocsit már visszahelyezték a pályára, ezt később Hajdúhadházra fogják bevontatni. Jelenleg a bal vágány ideiglenes helyreállítását végzi a helyszínen az éjjel-nappal dolgozó, mintegy száz szakember, ezt követően lehet hozzáférni a vasúti daruval a következő kocsihoz - ismertette Hadnagy Attila.



Megjegyezte, egyelőre tart a baleset okának vizsgálata és a károk felmérése, így nem lehet tudni, mikor állhat helyre a vasúti forgalom ezen a szakaszon.
A pályára és a pálya mellé beborult kocsik egymásnak feszültek és megdőltek, torzultak és begyűrődtek a forgóvázaik, ezért nagyon óvatosan kell hozzákezdeni a felszabadításukhoz - hangsúlyozta a szakember.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a vasúti infrastruktúrában és a gördülőállományban keletkezett kár mértékét továbbra sem lehet megbecsülni, az akár többszáz millió forint is lehet.

Ahogy tudósítónk is többször beszámolt róla mintegy 3700 tonna össztömegű, vasércpelletet szállító, harmincöt vagonból álló teherszerelvény Záhonyból Hegyeshalmon át Ausztriába tartott, amikor Téglás határában kisiklott kilenc kocsija. A sérült vagonok teljesen tönkretették és elzárták a vasúti pályát mindkét irányban.
A balesetben senki sem sérült meg, a záhonyi fővonalon közlekedő személyvonatok helyett Hajdúhadház és Újfehértó, az InterCity szerelvények helyett Debrecen és Nyíregyháza között pótlóbuszok közlekednek.