AKTUÁLIS
Húsvétolás a Rétközben: Anarcson nem csak őrzik, élik is a hagyományt
​Anarcson második alkalommal rendezték meg a Húsvétolás a Rétközben elnevezésű hagyományőrző programot. Anarcson azonban nem csak őrzik, hanem aktívan meg is élik az elődök által rájuk hagyott hagyományokat.

A nagyhét, régi magyar nevén „sanyarúhét” vagy „vizeshét”, a húsvétra való felkészülés legintenzívebb időszaka. A húsvét nem a csokitojástól vagy a sonkától válik különlegessé, hanem az azt megelőző közös családi készülődéstől. A kereszténység legnagyobb ünnepére – a húsvétra – készülve a régi népszokásokat és hagyományokat is felelevenítettek Anarcson szombaton.

A 2013-ban hagyományteremtő céllal életrehívott rendezvény ebben az évben is sokakat vonzott. A helyi iskolások, óvodások mellett a Burattinó Bábszínház is szórakoztatta a közönséget.

A rendezvényt az Árpád-kori település polgármestere, Kertész Zoltán nyitotta meg. A szervezők nevében Magyar Dávid köszöntötte a résztvevőket. Immár hagyományosan, a térség országgyűlési képviselője is jelen volt, aki kiemelte a megnyitón, hogy a hagyományokat nem csak őrizni kell, hanem aktívan meg is kell élni.

"A hagyományt nem ápolni kell, hiszen nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket" - fogalmazott a képviselő.

A köszöntök végén a település főutcájára gyűlt a sokadalom és vidám menetben hirdették a húsvét közeledtét, mindezt élő népzenével kísérve. Alkalomadtán az egybegyűltek táncra is perdültek a meghívott náptáncegyüttesek tagjainak vezetésével.