SPORT
#FORMA 1
#verseny
#futam
#Mexikó
#Hamilton
#Roseberg
#mexikói nagydíj
Hamilton nyert, Rosberg újabb lépést tett a vb-cím felé
Lewis Hamilton nyerte meg a Formula–1-es Mexikói Nagydíjat, ám a világbajnoki címhez így sem került sokkal közelebb, mivel az éllovas Nico Rosberg ért célba másodikként, így a németnek két futammal a vége előtt 19 pont az előnye angol csapattársa előtt. A harmadik helyen Max Verstappen ért célba, de a leintéskor öt másodperces büntetést kapott, visszasorolták az 5. helyre, mert Sebastian Vettellel vívott csatája során a pályát elhagyva szerzett előnyt. Végül Vettelt is megbüntették, s végül Dani

Lewis Hamilton megtette, amit megtehetett a Mexikói Nagydíjon, a texasi győzelme után újabb diadalt aratott, így újabb hét pontot faragott le Nico Rosberggel szembeni hátrányából. 51. győzelmével utolérte Alain Prostot az örökranglista második helyén.


A német is hozta a kötelezőt, második lett, ami még mindig kedvező számára, hiszen maradt 19 pont előnye, ami azt jelenti, hogy ha a hátralévő két futamon szerez egy második és egy harmadik helyezést, Hamilton újabb két győzelme ellenére is világbajnok lesz.

Rosbergnek meg kellett szenvednie Max Verstappennel a futamon, a rajtnál leterelte az útról a holland, majd a verseny hajrájában újra utolérte a Red Bull pilótája, és Rosberg apró hibáját kihasználva meg is előzte, de túl nagy lendülettel ért a kanyarba, megcsúszott, ezért visszacsúszott a Mercedes mögé.

A Mercedes kettős győzelme ekkor eldőlt, Verstappen visszaesett a negyedik helyen érkező Sebastian Vettel elé, a Ferrari pilótája támadta, Verstappen a pályát levágva őrizte meg 3. helyét, amiért nyilvánvaló büntetés jár. Szóltak Verstappennek, hogy engedje el Vettelt, de azt is közölté vele, hogy a Ferrari mögött Daniel Ricciardo érkezik a gyorsabb lágy gumikon.

Verstappen ekkor befékezte Vettelt a másik Red Bull elé, Ricciardo próbálkozott az előzéssel, de a két autó összeért, és az ausztrál húzta a rövidebbet. Vettelt a verseny után vizsgálták, mert féktávon váltott irányt, amit már nem szabad megtenni.

Verstappen a rádión dühöngő Vettel előtt ért célba, de még az eredményhirdetés előtt megkapta öt másodperces büntetését, amely miatt Vettel és Ricciardo mögé, az 5. helyre esett vissza. Vettel mehetett az idény egyik leghangulatosabb eredményhirdetésére, de az FIA később bejelentette, hogy tíz másodperces büntetést kapott, így visszacsúszott az ötödik helyre Ricciardo és Verstappen mögé.

A hatodik hely Kimi Räikkönené lett, aki szintén a hajrában tört előre, Nico Hülkenberget úgy előzte meg, hogy a Force India a védekezés közben megpördült.

A két-két Mercedes, Red Bull és Ferrari mögött a két-két Force India és Williams is pontot szerzett, a Force India 9 ponttal előzi meg a Williamset a konstruktőrök vb--pontversenyében.

Két hét múlva Brazil Nagydíj.

17. MEXIKÓI NAGYDÍJ, A VÉGEREDMÉNY (71 KÖR, 305.354 KM)
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:40:31.402
2.Nico RosbergnémetMercedes8.354 mp h.
3.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer20.858 mp h.
4.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer21.323 mp h.*
5.
Sebastian Vettel
német
Ferrari
27.313 mp h.**
6.Kimi RäikkönenfinnFerrari49.376 mp h.
7.Nico HülkenbergnémetForce India-Mercedes58.891 mp h.
8.Valtteri BottasfinnWilliams-Mercedes1:05.612 p h.
9.Felipe MassabrazilWilliams-Mercedes1:16.206 p h.
10.Sergio PérezmexikóiForce India-Mercedes1:16.798 p h.
11.Marcus EricssonsvédSauber-Ferrari1 kör h.
12.Jenson ButtonbritMcLaren-Honda1 kör h.
13.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Honda1 kör h.
14.Jolyon PalmerbritRenault1 kör h.
15.Felipe NasrbrazilSauber-Ferrari1 kör h.
16.Carlos Sainz Jr.spanyolToro Rosso-Ferrari1 kör h.
17.Kevin MagnussendánRenault1 kör h.
18.Danyiil KvjatoroszToro Rosso-Ferrari1 kör h.*
19.Esteban GutiérrezmexikóiHaas-Ferrari1 kör h.
20.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1 kör h.
21.Esteban OconfranciaManor-Mercedes2 kör h.
*5 másodperces büntetés. ** 10 másodperces büntetés.
FELADTA megtett körök
Pascal WehrleinnémetManor-Mercedes0
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1.Nico Rosberg91418349
2.Lewis Hamilton81517330
3.Daniel Ricciardo1818242
4.Sebastian Vettel615187
5.Kimi Räikkönen416178
6.Max Verstappen1615177
7.Sergio Pérez21485
8.Valtteri Bottas11585
9.Nico Hülkenberg1260
10.Fernando Alonso752
11.Felipe Massa1251
12.Carlos Sainz Jr.938
13.Romain Grosjean529
14.Danyiil Kvjat1525
15.Jenson Button721
16.Kevin Magnussen27
17.Jolyon Palmer11
17.Pascal Wehrlein11
17.Stoffel Vandoorne11
KONSTRUKTŐRÖK
1.Mercedes679
2.Red Bull-TAG Heuer427
3.Ferrari365
4.Force India-Mercedes145
5.Williams-Mercedes136
6.McLaren-Honda74
7.Toro Rosso-Ferrari55
8.Haas-Ferrari29
9.Renault8
10.Manor-Mercedes1


Forrás: www.nemzetisport.hu