KÉK FÉNY
#Kemecse
Elszabadultak az indulatok Kemecsén
Születésnapi parti torkollott hivatalos személy elleni erőszakba Kemecsén múlt hét szerdán. Az eset miatt két férfi és két nő letartóztatásba került. Az érintettek azt mondják, hogy nem volt indokolt a rendőri fellépés, azonban a jelentésekből egyértelműen kiderül, hogy a rendőrökkel szemben fenyegetően lépett fel a bulizó társaság.

Az első bejelentés 16-án éjfél előtt érkezett be, hogy a szomszédnál nagyon hangosan szól a zene. Ekkor egy járőrpárost küldött ki a tevékenységirányítás központ (TIK). Látszólag megértették a felszólított személyek, hogy hétköznap éjszaka nem kéne hangoskodni, sokan másnap hajnalban dolgozni mennek, pihenni szeretnének. A zenét lehalkították és ha így maradt volna, nem lett volna belőle ügy.

Csakhogy a bulizó társaság egyik tagja elmondta, hogy a rendőrök távozását követően mindenki kezelte a zenedobozt és ismételten hangos lett a zene. A szomszéd ismét bejelentést tett.

Hajnali egykor már megerősített csapattal, két gépkocsival érkeztek ki a kemecsei utca utolsó házainak egyikéhez a rendőrök.

A rendőrök megérkezésekor a születésnapját ünneplő férfi kiment a ház elé és ökölbe szorított kézzel sértegette a rendőröket, majd meg is közelítette az egyik intézkedő járőrt és kezét továbbra is ökölbe szorítva fenyegette. Eközben az ünnepelt férfi testvére is megjelent, aki szintén sértegette a rendőröket, majd pedig az egyik intézkedő járőrt kezével nagy erővel meglökte, aki ennek következtében elvesztette az egyensúlyát. Mivel a két férfi ezután is támadó magatartást tanúsított, az egyik rendőr könnyfakasztó gázt alkalmazott, ami miatt a testvérek beszaladtak házuk udvarába.

A megerősített rendőri jelenlét ellenére az elkövetők tovább folytatták a rendőri intézkedés során az agresszív magatartást. A születésnapját ünneplő férfi élettársa azt közölte a rendőrökkel, hogy, ha nem lenne ott a gyermeke, akkor feldarabolná és megszurkálná őket, míg az ünnepelt férfi testvére az őt felszólító rendőrt megrántotta és mellkason lökte, egy másik rendőrt pedig lefejelt. A férfi élettársa, akinél egy lavór víz volt, azért, hogy megakadályozza élettársa bilincselését, leöntötte a rendőrt. A rendőrök az ellenállás ellenére megbilincselték a két férfit, azonban az egyik elkövető élettársa továbbra is akadályozni próbálta az intézkedést, azzal, hogy megragadta a rendőrök kezét és azt kiabálta, hogy nem vihetik el a férfit.


Amikor a rendőrök próbálták a közrendet helyreállítani, visszaérkezett a helyszínre a férfiak lánytestvére, aki kezében egy gyermekkel az egyik rendőr irányába futott és megpróbálta arcon ütni, ami nem sikerült.

A bulizós család egyik tagja ellenben másképp emlékszik a történtekre. Ő azt állítja, hogy a rendőrök, amikor másodszor érkeztek ki a helyszínre, egyből támadólag léptek fel velük szemben. "Kinyitották a járőrautó csomagtartóját és egyből kivették a nagy kiszerelésű könnygáz sprayt. Fújtak össze-vissza, még az ablakon is befújtak"- állítja a rokon, majd hozzátette, hogy még a rendőrök is dőltek össze-vissza, elestek a bokorban, annyit fújtak szét a gázból - mondja.

Hajnali egykor több kisgyermek is a bulizós társaságban volt. A tanú állítása szerint a maró gázból gyerekek is kaptak, egyikőjük alig kapott levegőt. Arcát mosták, miközben jajveszékeltek. Azonban mint kiderült, a rendőrök a gyerekeket nem is láthatták, hiszen ők a házban voltak és az ablakon nem fújtak be. A gázt csak az agresszíven fellépőkkel szemben alkalmazták.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt rendelt el nyomozást négy fővel szemben, akik a hangos születésnapi rendezvény miatt kiérkező rendőrökre támadtak, őket fenyegették.

Az ügyészség négy elkövetőt vett őrizetbe és a bűnismétlés megakadályozása érdekében indítványozta letartóztatásuk elrendelését, melyet a Debreceni Járásbíróság pénteken egy hónapra elrendelt. Így jelenleg két férfi és két nő letartóztatásban terjesztheti elő a védekezést.