PUZZLE
Életmód
#szerencse
#barát
#lelki társ
#életre szóló
Egy életre szól
Ugye tudjuk, hogy van életre szóló barátság? Tény, hogy nagyon nehéz rátalálnunk!

Nem kell ahhoz minden nap beszélnünk, de azért jó érzéssel tölt el minket, ha van egy olyan személy, akire bizton számíthatunk, még akkor is, ha az illető nincs a közelünkben. Vannak olyan élethelyzetek, amit már megéltünk vagy éppen keresztülmegyünk rajta. Így megosztjuk a barátunkkal (fogalmazhatunk úgy is, hogy lelki társunkkal) azokat a bizalmas témákat, amik számunkra kínosak vagy kellemetlenek. Nekik el lehet mondani mindent, mert őszinte választ kapunk azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatnak.

Ma már nem lehet csak úgy elmenni egy probléma mellett, mert kihatással van az életünkre, azon belül is a kapcsolatainkra, a munkahelyen való teljesítményünkre és nem utolsó sorban a lelki egyensúlyunkra. Azt már tudjuk, hogyha nincs rendben a lelki világunk, az sok betegség okozója is lehet. Ennek érdekében inkább adjuk ki magunkból, azt a felesleges negatív energiát, ami bennünk van, mert ha mi nem is érezzük, a testünk belülről emészti fel magát. Ezért van nagy szerepe egy olyan BARÁTnak, akiben feltétel nélkül megbízunk, mert nem hisszük el, de tényleg nagy segítség mindenki számára. Még ha nem is az összes problémára, de azokra, amik nyugtalanítanak minket, megoldást tudunk rá találni.

Biztos akad olyan személy az életünkben, akiben meg tudunk bízni annyira, hogy ha kell, akkor bátran tudunk hozzá fordulni segítségért.

Valljuk be őszintén, hogy ma már többen vannak olyan „barátok”, akik inkább kihasználják a másik érzéseit is, csakhogy nekik jobb legyen, és lássák a másikat szenvedni, mert nekik ez okoz örömet. És ha nem vagyunk elég elővigyázatosak, akkor olyan információhoz juttatjuk őket, amit később ellenünk használhatnak fel.

Így a tanácsom a következő: Nem minden barát barát, hiába is barát!

Viszont ha megtaláltuk, szerencsések vagyunk, mert ez ritka érték, ami egy életre szól!

Írta: Nézőné V. Ildikó

-Friss Média-