A Székely Őzetanya Horgásztó területén rendezték meg a XII. Turkó Sándor Tűzoltó Emlékversenyt és a Tűzoltók 2023. évi Egyéni Horgászbajnokságát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Tűzoltószövetség szervezésében.
2023. augusztus 11-én a kora reggeli sorsoláson rekordszámú tűzoltó horgász jelent meg, így 65 rajtszám közül a nevezések beérkezésének sorrendjében húzhatta ki mindenki a horgászhelyét. A versenyszabályzat kiírásának megfelelően, a szervezők lehetőséget biztosítottak a kihúzott horgászhelyek elcserélésére, és az adminisztrációt követően a 7 órakor megszólaló dudaszóra megkezdődött a horgászat.
A szervezők 3 részre osztották a területet, és 3 mérlegelő bizottság is megkezdte a munkáját. Már az első percekben is volt dolguk, hiszen rengeteg bot görbült és a tóban fogható halfajták mindegyike (ponty, amur, keszeg, kárász, harcsa, süllő) horogra akadt. Voltak, akiknek jobban, voltak akiknek kevésbé akadtak a halak a horogra, de ez természetesen függött az alkalmazott etetőanyagtól, és a horgász ügyességétől.
A horgászok segítettek egymásnak a "zsákmány" kiemelésében, melyet természetesen mérlegelés után, a bizottság visszaengedett a vízbe. A verseny végét 14 órakor ismét dudaszó jelezte, és az utolsó mérlegelések elvégzését követően kialakult a végső sorrend.
Az összesítést követően hamar kiderült, hogy 2023-ban megtört a ContiTech LT évek óta tartó "hegemóniája", és az idei évben elhalászták orruk elől a nagy halakat. Az eredményhirdetés előtt a szervezők és a horgászok megemlékeztek a verseny névadójáról Turkó Sándorról és az idei év elején elhunyt, a szervezésben minden évben aktívan résztvevő Fecske Lászlóról, akik immáron fentről szurkoltak a tűzoltó horgászoknak!
A XII. Turkó Sándor tűzoltó emlékverseny, a Tűzoltók 2023. évi egyéni horgászbajnokság eredménye:
Különdíj
Legnagyobb halat fogó: Kékesi Csaba Csenger ÖTP 7 305 gramm
Az eredményhirdetést követően közös ebéd elfogyasztásával, és kötetlen beszélgetéssel zárult a tűzoltó horgászverseny.
Gratulálunk az eredményesen szereplő horgászoknak, találkozzunk 2024-ben!