18 FIGYELEM!
Ez a tartalom olyan elemeket tartalmazhat, amelyek kiskorúakra károsak lehetnek.
Ha ön elmúlt 18 éves, kattintson az "Elmúltam 18 éves" gombra és a tartalom elérhető lesz.
Elmúltam 18 éves Nem múltam el 18 éves
KÉK FÉNY
#kutya
#állatkínzás
#Nyírgelse
​A szemtanúk szerint agyonverhettek egy kutyát Nyírgelsén
Egy nő a kutya tetemét kerékpárral a település főutcájába vitte, majd az út szélén földhöz vágta. A kutya állítólag ekkor még élt.

Egyre szövevényesebb az egy hónappal ezelőtt történt, nyírgelsei kapcsolati erőszak miatt indult büntetőügy. Bár a férj - aki a gyanú szerint bántalmazta a feleségét - letartóztatásban van, a feleség nem nyugszik a helyiek szerint.

A ház a férfi nevén van, még az előző feleségével közösen építették, akivel három évvel ezelőtt kötöttek házasságot. A nő jóval fiatalabb, mint a férfi. Kapcsolatukból ikrek születtek, de a rossz körülmények miatt a kórház nem adta ki a gyerekeket. Elsődleges indok az apa alkoholproblémái, valamint a rossz lakhatási körülmények voltak. A pár életében rendszeresek voltak a bántalmazások, sok esetben azonban a nő bántotta a férfit - meséli a férfi lánya.

Elmondta, hogy az apja számos alkalommal ment el hozzá este, éjszaka, hogy segítsen neki. Össze-vissza volt karmolva, ütve. Apja elmondására támaszkodva felidézi, hogy ilyen esetekben állandóan azt mondta, hogy a felesége verte meg. “Sok esetben azonban apám keze is eljárt, különösen, ha ivott” – mondta a lánya. A helyzet odáig fajult, mígnem a múlt hónap elején a férfi elkezdte fojtogatni a nőt.

A bántalmazásból feljelentés lett, majd letartóztatás. A férfi a nyomozás idejére börtönbe került, a nő meg a házban maradt a két kutyával.

A kutyákról a szomszéd próbált meg gondoskodni. Rendszeresen vitt nekik enni, inni. A feleség két hete felmondott az önkormányzatnál, ahol közmunkásként dolgozott. Azt, hogy a két hét alatt a nő miből él, pletykaszinten tudni vélik a helyiek. Azonban hétfő reggel olyat látott a szomszéd utcában élő idős házaspár, amit legszívesebben elfelejtenének. Az idős nő arra lett figyelmes, hogy a nő valamit matat a kerítés tövében, de azt nem látta, hogy mit. A férje viszont látta, hogy a kerékpárján a nő egy kutyát visz, majd megfogja és földhöz vágja az útszélen.

Úgy gondolják, hogy a nő ezzel akarta álcázni szörnyű tettét, mintha a kocsi ütötte volna el a szegény állatot. A férfi lányának engedélyével a portára is bejutott a szomszéd. Ott megdöbbenve tapasztalta, hogy a kutya helyén iszonyú bűz terjeng, aminek oka, hogy a szennyvízakna teteje nem volt a helyén, az elpulsztult kutya láncos nyakörve meg a az akna szélén volt hagyva.

A nő azt mondta a harmadik szomszédnak, hogy a kutya elkóborolt, ő bizony nem bántotta, de arra már nem tudott válaszolni, hogy miért vitte a kerékpárral az ebet az út szélére és miért hagyta ott.

Hogy pontosan mi és hogyan történt, azt a rendőrség fogja kideríteni, hiszen elkezdődött az adatgyűjtés.