Magyarországról és külföldről is több ezren gyűltek össze a budapesti Kossuth téren, hogy részt vegyenek a pápai szentmisén. Egy teljes busszal, több, mint 50 fő indult meg hajnalban Kékcséről is, hogy a polgármester, Szekeres Katalin szervezésében ők is láthassák és hallhassák élőben Ferenc pápa üzenetét. Hetek óta készülnek, lélekben , imádkozva és közös progamokat szervezve. Hajnal 4-kor házi sütikkel megpakolva, falusi ételekkel felszerelkezve startolt el Kékcséről a csapat, vidáman, tele elszántsággal, hittel, várakozással.
Nagy dolog ez a helyieknek, hiszen keveseknek van rá lehetősége, hogy a pápát láthassák élőben - főleg erről a kis településről. Sokan aludni sem tudtak már napok óta, annyira várták a pillanatot.