280 ezer hátrányos helyzetű gyermek kap meleg ételt a nyári szünidő alatt is. A kormány kibővítette és idén már 6,7 milliárd forintot szán a programra - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a szociális ügyekért is felelős államtitkár.
Czibere Károly hangsúlyozta: a korábbi pályázati rendszer helyett az önkormányzatok számára kötelezővé tették, hogy a forrásból gondoskodjanak a szünidei étkeztetésről.
Csaknem 250 településen azonban ezt még nem tették meg.
A kormány párbeszédet kezdeményez velük, és akár szankciókat is kilátásba helyezhet – tette hozzá az államtitkár.