A betörő vagy a világ legnagyobb lúzere, vagy tudatosan csak három régi számítógépet vitt el a hivatalból.
Nyolc vármegyére kiterjedő betöréssorozat tetteseit fogták el a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei a Vas vármegyei rendőrök nyomozása eredményeként, a három férfi polgármesteri hivatalokba és önkormányzati épületekbe tört be, páncélszekrényeket fosztott ki - közölte a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott bűnügyi főkapitány-helyettese pénteken sajtótájékoztatón.
Füstöl a Cotopaxi Ecuadorban! Előbb csak fehér füst szállt fel a Quiotótól 50 kilométerre lévő hatalmas tűzhányóból, aztán már egyre jobban gomolygott a sötét füst - ezt vette videóra a helyszínen tartózkodó Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő, Prima Primissima-díjas újságíró.
Kétszer tört be ugyanabba a tiszanagyfalui presszóba gy férfi, a rendőrök mindkét alkalommal elfogták.
Szerdán lett 28 éves, mégsem örülhet felhőtlenül Gosztonyi András, a Kisvárda csatára. A Honvéd elleni meccsen ütközött a kispesti kapussal, itt sérült meg.
Kigyulladt egy parkoló kisteherautó szerdán hajnalban Szatmárcsekén, a Tiszai utcában. A fehérgyarmati hivatásos tűzoltók két vízsugárral oltották el a lángokat. Személyi sérülés nem történt.
A Hawaii-szigetcsoportnak mindössze egyetlenegy szigetét fenyegeti veszély most, hogy újra kitört a Kilauea. Az ott élők házai részben valóban megsemmisülnek, rengeteg embert telepítettek ki. De ez nem azt jelenti, hogy Hawaii megszűnt volna, ettől még a Waikiki Beach vagy a többi népszerű hely várja a turistákat - mondja Kiss Róbert Richard.
A környék lakosságát óvatosságra és gázmaszkok használatára intették, a vulkán kéndioxid-kibocsátása ugyanis megháromszorozódott.