A növénytermesztők mellett az állattenyésztőket is helyzetbe kell hozni, a magyar élelmiszeriparban ugyanis a legnagyobb nyereséget a magas feldolgozottságú és jó minőségű húsokkal, illetve az ezekből készült termékekkel lehet elérni - jelentette ki Nobilis Márton, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára, a VI. Húsipari Szakmai Napon, Budapesten, húshagyó kedden a minisztérium közleménye szerint.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint jelentős előrelépést ért el az elmúlt néhány évben a magyar sertéságazat, bár az állomány az európai trendhez hasonlóan visszaesett, a csökkenés mögött részben a hatékonyság növelése áll.
Fontos szempont az új állattenyésztési törvény megalkotásánál, hogy az uniós rendelet szabta keretek között a lehető legjobban védje és segítse a magyar tenyésztőket, valamint segítse a hazai tenyésztésszervezési rendszer megerősítését - mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Állattenyésztők Szövetségének keddi küldöttgyűlésén, Herceghalmon.