A muzulmán vallású csoport elnöke rámutatott, hogy az Osztrák Néppárt politikusa az új Korán-fordítás javaslatával olyan félreértelmezésekről beszélt, melyek nemhogy megfékeznék, hanem még tovább erősítik a szélsőségességet.
Szerinte Kurz szándékosan megpróbálta a osztrák lakosságot a bécsi muzulmán nevelőközpontok ellen fordítani, és megkísérelte bezárni ezeket a helyszíneket.
Sebastian Kurznak nem csupán a női kezdeményezéssel gyűlt meg a baja: újabban az Osztrák Iszlám Hitközösség (IGGiOe) is kritikákkal illeti. Ibrahim Olgun, a szervezet elnöke nyíltan szembeszállt Kurz fejkendős javaslatával, és azt állította, hogy a külügyminiszter szándékosan áll a muszlimok integrációjának útjába.
“Vissza a konyhába”?
A szervezet arra sürgette a külügyminisztert, hogy vonja vissza a kijelentéseit, különben ellehetetleníti a muzulmán szervezetek és a minisztérium közötti együttműködést. Attól is tartanak, hogy Kurz kijelentései visszaröpíthetik a tanult, emancipált muszlim nőket a konyhába.
Forrás: hirado.hu