INTERJÚ
#mazsorett
#interjú
#Szilágyi Zoltánné
#alapító
Interjú Szilágyi Zoltánnéval, városunk Magdi nénije
„Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben!”

A Mistral- Nyírzem Mazsorett Csoport alapítója és vezetője, a csoportba járó leányzók „pótanyja” Váradi Magdolna néven született 1947. április 3-án Kisvárdán. Általános iskolai tanulmányait az I. számú Kodály Zoltán Általános Iskolában kezdte, majd középiskolásként a Császy László Gimnáziumba járt.

Feltehetjük a kérdést, hogy miként is került „Magdi néni” a művészetek közelébe?

„Szerencsére már általános iskolás koromban megfertőződhettem az ének, a zene és a tánc szeretetével” – vallotta egy 1998-ban készült interjúban. Máig szeretettel említi ebből a korból Akáb István tanító nevét, akinek mindezt köszönhette. „Jómagam is korán megszoktam, s persze meg is szerettem a színpadot, az így szerzett sikerélményeim mai napig elevenen élnek bennem. A középiskola sem jelentett számomra törést, mivel az akkor még leányiskolának számító Császy László Gimnáziumban is kedvünkre válogathattunk a különféle mozgásművészeti és táncos csoportok között, sőt a hagyományos formák még a művészi tornával is kiegészültek. Nekem ez olyannyira tetszett, hogy a kötelező tantárgyak, no meg a választott orosz nyelv mellett plusz tantárgyként testnevelésből is érettségire jelentkeztem. Ezzel a szándékommal meglehetősen nagy galibát okoztam, hiszen az én kedvemért külön tételsort kellett összeállítani, mi több, az érettségi elnökségben is szükség volt külön szakemberre. Végül jelesre vizsgáztam.”

Érettségi után Nyírtassra került, ahol a községi művelődési ház vezetőjeként kapcsolódott be először a közművelődés, a népművelés szerteágazó feladatiba. De más formában is kapcsolatba került már a kultúrával, hiszen amatőr színjátszóként is szerepelt, sőt a Maklári Béla által filmre vitt, Gárdonyi Géza A parasztlány című művének filmes változatában ő játszotta a női főszereplőt. Aztán hét év gyermekgondozási távollét után pályát módosított, és a Kisvárdai Városi Kórház laborasszisztenseként a véradó állomáson folytatta munkáját, mert így többet lehetett a családjával. 1981-ben hematológiai szakasszisztensi képzettséget szerzett.

Az egészségügyben eltöltött tíz év után 1985-től a Kisvárdai Városi Művelődési Központ közönség- és műsorszervezője lett, majd 1987-től népművelőként, az ének-zene, tánc szakterület felelőse. 1991-ben szerzett szakirányú diplomát népművelőként, majd népijáték-néptánc oktatói és a mazsorett oktatói tanfolyam valamennyi szakágát elvégezte. Folyamatosan bővítette a tudását szakmai továbbképzéseken, tanfolyamokon, de autodidakta módon is elsajátította azt, ami érdekelte, aminek hasznát vehette a hivatásában. Mert ő valóban egy életre szóló hivatásnak, és nem munkának, kötelezettségnek tekintette azt a pályát, amit választott. Munkabírása, szorgalma a rendezvények lebonyolításában vállalt tevékenysége legendássá tette alakját. Sikeresen teremtett és tartott fent kapcsolatokat, amelyek vitathatatlanul eredményessé tették munkáját. Ötletgazdája volt számtalan kulturális eseménynek, melyek közül csak néhányat említünk: Határok Nélkül Együtt, Megyei Rock Zenekarok Találkozója, Kisvárdai Kifutó, Tavaszi Művészeti Hetek. Ezek a rendezvények a mai napig kedves és meghatározó emlékeket, élményeket nyújtottak Kisvárda és a környék lakóinak.

Szilágyi Zoltánné Magdi, a művelődési központ népművelőjeként 1990-ben gondolt egy merészet. Új művészeti csoportot alakított jó mozgású lányok számára. „A mazsorett csoportot annak idején hézagpótlónak szántuk, mert meglehetősen nehéz volt az itteni fellépések örökös egyeztetése az akkor még a megyében egyetlen nyíregyházi csoporttal.”- emlékezett vissza a kezdetekre egy korábbi interjúban Magdi.

Úttörő munka volt ez a javából. Nem volt koreográfia, zenei alap, csak egy tucat ajándékba kapott egyenruha és a hatalmas lelkesedés. A menetelő, botforgató kisvárdai lányoknak stilizált „bocskais”, huszárruhás viseletet álmodott, és mellette a magyaros koreográfiával is igyekezett Magdi gazdagítani a műfajt, ami kétségtelenül egyedivé és sikeressé tette őket. Az emberöltőnyi idő alatt a mazsorett csoport nemcsak Magyarországot és Európát járta be, de Izraelben is három alkalommal léphetett fel. A csoport kiváló kapcsolatot ápol Kisvárda testvérvárosaival. Visszatérő vendégként rendszeresen szerepelnek Törökországban, Erdélyben, Szlovákiában, ez utóbbi helyeken a magyarlakta területeken. A mazsorett csoport tagjai látták Párizst, Velencét, Nápolyt, Milánót és Rómát is. Mindezt Magdi lelkes szervező- és pedagógiai munkájának eredményeként.

Ahhoz, hogy ilyen eredményesekké váljanak, s ilyen sikereket tudhassanak maguknak, feltétlenül szükség volt Magdi töretlen hitére és vállalkozó szellemére. Itt minden kezdeményezés újdonság volt a javából, akárcsak a csoport elindítása. Előre vinni az ügyet, s megvívni a kételkedőkkel, az óvatosakkal a harcot, sokszor emberfeletti küzdelmet kívánt, de Magdi soha nem sajnálta az energiáját. Ilyen kihívás volt a Magyar Fúvószenei Szövetség által 1995-ben bevezetett nemzetközi pontozás szerint a Mazsorett Csoportok Minősítésének lehetősége. A kisvárdai csoport azonnal bevállalta ezt a megmérettetést, és nyomban megkapta az akkor legmagasabb, arany minősítést. Majd újabb és újabb kihívások következtek Magdi pályáján. Kisvárda volt a házigazdája az első Országos Mazsorett Fesztiválnak 1999-ben, amelyet ő szervezett meg.

A minősítő versenyeken a mazsorett csoporttal rendszeresen részt vesz, ahonnan a felnőtt korcsoport mindig kiemelt arany diplomával tér haza. Több magyar bajnoka van a mazsorettekből kinőtt, kiágazó twirling szakosztálynak. Sőt azon ritka csoportok egyike, ahol nemcsak kislányok és tinédzserek, hanem felnőtt lányok is „csatasorba” állnak. Bár a tánccsoportban a fellépők korának előre haladtával óhatatlanul bekövetkezik a fluktuáció, ez nem veti vissza annak működését, mert mindig vannak új tagok. A csoport eredményességét mutatja, hogy 2016-ban már kilencedik alkalommal szerezték meg a „KIEMELT ARANY” -legmagasabb szintű minősítést.

Magdi néni a Mistral Mazsorett Csoport művészeti vezetője és a Kisvárdai Mistral Ifjúsági és Szabadidő Egyesület alapítója és elnöke. A név még abból az időből származik, amikor a kisvárdai Várda-Drink Rt. 1996 áprilisától Mistral néven állított elő, és forgalmazott ásványvizet. Korábban is a vállalat volt a mazsorettek szponzora. Magdi emellett alapító tagja az 1994-ben létrejött Magyar Fúvószenekari és Mazsorett Szövetségnek, valamint a 2004-ben alakult Magyar Twirling Szövetségnek.

Szilágyi Zoltánné 2011-ben Mezőkövesden, 2012-ben és 2015-ben Budapesten harmadik alkalommal kapta meg a legjobb koreográfiáért járó arany mazsorett szobrocskát.

Jótékonysági műsorokon, a Soma Gálán, a városi rendezvényeken minden évben részt vesz a csoporttal, műsoraikkal színesítik a programot. Igyekszik valamennyi felkérésnek eleget tenni, és a csoport fellépései alkalmával Kisvárda jó hírnevét öregbíteni a város, a megye, sőt az ország határain túl is.

A csoport fennmaradásának és töretlen sikerességének titka Magdi gondoskodó szeretete lehet. A csoport tagjainak nyáron táborokat szervez, ahol a továbbképzés mellett kulturális programokat, lovaglást, strandolási, szórakozási lehetőséget biztosít a gyerekeknek. Kisvárdán volt az első Nemzetközi Twirling Tábor 2002-ben. A táborokban külföldi edzők, bírók felkérésével segítette a felzárkózás, a fejlődés útját. (Jaszna Vujics horvát, Izabella Bertráno és Marco Corvaro Olaszországból jött és csodálta meg a városunkat. )

A nyugdíjas korosztállyal is szívesen foglalkozik, több alkalommal tanította be a nyugdíjas klub tagjait műsoros táncra, szívesen segít az Öregek Napközi Otthonában a lakók farsangi műsorainál és a tánclépések betanításánál.

Pedagógiai célkitűzése: az egészséges életmód szemléletének és a rendszeres mozgásnak a népszerűsítése, továbbá a magyar kultúra ápolása. A csoport koreográfiáit maga szerkeszti, melyben színes motívumokat jelenít meg, úgymint a magyar tánc, a cigány tánc lépéseit és művészi mozgásformákat. Nemcsak pedagógus, népművelő, hanem a lányok „második anyukája” is, hiszen a fellépések, külföldi utak alkalmával sokszor kellett gondoskodni a lányok biztonságáról. Ha szükséges volt, akkor vigasztalta őket, de olykor-olykor őszintén és szigorúan elmondta véleményét, mert ezzel is óvni, védeni akarta tanítványait.

Mazsorettjeiből több híres előadóművészt, testnevelő tanárt, felelősségteljes felnőtteket nevelt ki az elmúlt évtizedek alatt, és ami a legfontosabb, hogy többen az alapító tagok közül a saját lányaikat hordják vissza Magdi nénihez mazsorett utánpótlásnak. Ezt mindenképpen tekinthetjük a bizalom és a megbecsülés jeleként, s Magdi méltó erre a bizalomra.

Nevéhez fűződik a ’90-es években a mazsorettek zászlóforgató produkciójának népszerűsítése, bevezetése és versenyszámként történő felvétele, hiszen addig ez a műfaj nem volt jelen Magyarországon a mazsorettek világában. Szintén hozzá kötődik a Kisvárdai Fúvószenekari és Mazsorett Fesztivál című nagyrendezvény elindítása, melyet 2016-ban negyedik alkalommal rendezett meg, nagy sikerrel. A fesztiválokra külföldi és magyarországi fúvószenekarokat, mazsorett csoportokat hívott meg és a bemutatkozásuk mellett megszervezte a minősítésüket is.

A mazsorettek 2015 februárjában Kisvárdán egy nagyszabású kiállítással és műsorral ünnepelték meg a 25 éves jubileumokat, a következő év decemberében pedig szintén egy gálaműsort adtak a mostani és a régi tagok részvételével.

Az elmúlt 27 év nem ment gördülékenyen, hiszen Magdi szavaival élve: „Hosszú és eseménydús, sokszor göröngyös út vezetett a máig. Nehézségeket, örömöt, bánatot, olykor megrázó élményeket egyaránt hoztak az elmúlt évek, évtizedek. Néha a kabaré, másszor meg a tragédia határát súrolta egy-egy meg- és átélt kalandunk. ” Ám mindezek ellenére elmondhatjuk, hogy megérte megalapítani a csoportot a kilencvenes évek elején, hiszen még együtt vannak, dolgoznak és szép sikereket érnek el.

Szilágyi Zoltánné, Magdi néni az ifjúságnak is példát mutató energiával, fiatalos lendülettel, lelkesedéssel oktatja, neveli a Mistral - Nyírzem Mazsorett általános- és középiskolás csoport tagjait.

Egykori kollégája, Szeregnyi László, egy 2009-ben írt anyagában így jellemezte Magdit: „Nála nincsenek ünnepnapok, pihenőidő csak feladatok vannak, és annak minél magasabb színvonalú megvalósítása. Szorgalma, igyekezete a kollégáit is maximális teljesítményre ösztönzi. Az elvégzett feladatok után minduntalan újabb kihívásokon töri a fejét. Teszi mindezt alázattal és szerényen. Ha valaki városunkban a „köz szolgálatát” végzi, a szó legnemesebb értelmében, az Ő.”

Kívánjuk, hogy töretlen lelkesedéssel és jó egészséggel folytassa munkáját és élvezze annak sikereit!

Az anyag összeállításához Kovács Bertalan 1998-as interjúját, Bökönyi Erzsébet és Szeregnyi László személyes anyagait használtuk fel.

Írta: Czomba Magdolna és Néző István

Forrás: facebook.com/kozeli és szemlyes

-Friss Média-