AKTUÁLIS
#jégeső
Hét településen okozott károkat a hajnali jégeső Szatmárban
Az elsődleges adatok szerint legalább hét szatmári településen okozott jelentős károkat a kedd hajnali jégeső, a kárbejelentések folyamatosan érkeznek – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Dóka Imre elmondta, Rozsályban, Zajtán, Méhteleken, Garbolcon, Gacsályon, Kishódoson és Nagyhódoson több száz házat rongált meg a jég, elsősorban a régebbi, palafedésű ingatlanok szenvedtek nagyobb károkat. A szóvivő ugyanakkor nem tartotta kizártnak, hogy további települések is érintettek lehetnek a károkban.

Rozsályban operatív törzs alakult meg, a kárbejelentések folyamatosan érkeznek – mondta Dóka Imre. A környező települések hivatásos és önkéntes tűzoltói nagy erőkkel vannak a helyszínen, elsősorban megrongálódott tetők fóliázásában nyújtanak segítséget.

A korábbi közlemény szerint Méhtelken, Rozsályon és Zajtán teniszlabda méretű jég hullott. Rozsályon 150-180 házat vert el, áttörte a cserepeket és betörte az ingatlanok tetőablakait is. A tűzoltók a polgármesterrel közösen mérik fel, hogy hol milyen beavatkozásra lesz szükség.

Zajtán hasonló gondokat okozott a jégeső, és Méhtelekről is érkezett sérült tetőszerkezetről, beázó házról szóló bejelentés – olvasható a www.szabolcs.katasztrofavedelem.hu oldalon.

– MTI –