AKTUÁLIS
#népzene
#verseny
#találkozó
Demecser - A népzenének van jövője - videó
Különösen Demecserben, ahol immáron 19. alkalommal gyűltek össze megyénk népi együttesei, hogy megmutassák ének- és zenei tudásukat. Ebben az évben 31 társulat verseng a szakmai zsűri előtt, hogy a nap végére kiderüljön: ki a legjobb a megyében.

Az Őszikék Népzenei Fesztivál és Verseny kisebb megszakítással 1996-óta ad teret megyénk népzene szerelmeseinek a találkozóra, miközben szakmai fejlődésükről is számot adhatnak ilyenkor. Örvendetes, hogy az idősebb korosztály mellett, bizony a fiatalok is egyre többen vesznek részt ezen a színvonalas versenyen, a legfiatalabb alig öt éves.

A demecseri művelődési ház színháztermében felnőtt és ifjúsági kategóriában versengenek a résztvevők, akik a korábbi évekhez hasonlóan most is a megyében működő szólisták és népdalkörök, valamint hangszeres szólisták és hangszeres együttesek.

Demecser polgármestere, Váradi László köszöntőjében kitért arra, hogy a városnak kiemelten fontos ez a verseny, ezért az önkormányzat anyagilag is a verseny mögött áll. Váradi beszédében kiemelte a Juhász-családot, akik sok-sok éve fáradhatatlan szervezői a népzenei találkozónak.

A zsűri tagjai igen neves személyek, magas szintvonalon képviselik a népzenei irányzatot. Az elnök, Széles András citeraművész, tagjai, Bárdosi Ildikó, népdalénekes valamint Hajdú Ágota.

A közönség soraiban helyet foglalt Szabó László - "mindenki Laci bácsija" -, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézet nyugalmazott osztályvezetője is. A megnyitórendezvényen részt vett Dudás István Kisvárda város képviselőtestületének tagja, és több település polgármestere is jelen volt, akik elmondták a FrissMédiának, hogy az összetartozás jegyében kölcsönösen ellátogatnak egymás településeik rendezvényeire.

A versenysorozat fővédnöke a térség országgyűlési képviselője, dr. Seszták Miklós kormánybiztos.