A hétfő hajnalban ismertetett adatok szerint a résztvevők közül 19 019 197-en utasították el a miniszterelnök javaslatait, ami 59,95 százalékos arány, és 12 706 340-en támogatták, ami 40,05 százalék.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök szavazóurnába dobja voksát egy pontassievei szavazóhelyiségben 2016. december 4-én, az olasz törvényhozási rendszer átalakításáról szóló alkotmányos népszavazáson. Jobbról felesége, Agnese Renzi. (MTI/EPA/Maurizio Degl' Innocenti)
A külföldön élő és szavazásra jogosult mintegy négymillió olasz szavazatait még számolták hajnalban. Körükben 27,25 százalék volt a részvételi arány, és a rendelkezésre álló legfrissebb, hajnali 4-kor ismertetett adatok szerint a többségük – 65 százalék – támogatta a Renzi-kormány bürokráciacsökkentő javaslatait, 35 százalékuk szavazott ellene.
A második világháború utáni talán legjelentősebb alkotmányreform keretében a kormány többek közt csökkenteni akarta a szenátus létszámát és hatáskörét. A referendum azonban sokak szerint valójában Renzi eddigi kormányzati tevékenységének megítéléséről szólt.
Matteo Renzi bejelenti lemondását. EPA/GREGOR FISCHER
A népszavazáson hozzávetőleg 51 millióan szavazhattak, a részvétel összességében 70 százalék körüli volt, érvényességi küszöböt nem szabtak meg.
A referendumon elszenvedett vereség nyomán Matteo Renzi az éjjel közölte, hogy távozik tisztségéből, és már hétfőn benyújtja lemondását Sergio Mattarella államfőnek.
-MTI-