Magát csak sajnálja és sajnáltatja. De azt a legmagasabb fokozaton. Napokig siratja a szebb napokat megélt, régi szép időket az életében. Nincs étvágya, ha van, akkor már csak azért sem eszik. Nincs kedve fölkelni az ágyból sem, nemhogy emberek közzé menni. A telefonját folyamatosan kinyomkodja, utálatosan viselkedik a szeretteivel, mindazokkal, akik még segítségüket is felajánlják akár anyagilag, akár lelkileg.

Mostanában elég gyakran és elég sokan kerülnek ilyen helyzetbe. Egyeseknél annyira komollyá válik a megváltozott állapot, hogy komoly depresszióba esnek, pszichiátriai kezelésekre szorulnak és vagy csak gondolatban vagy már tettekben is megnyilvánul az élet saját kezükkel való véget vetése.

Szerencsére az emberek többsége átmeneti nehézségként éli meg élete ezen nehéz szakaszát. S mikor már a gödör legmélyére kerültünk, akkor elérkezik a választás lehetősége. Vagy ott maradunk örökre, vagy erőt veszünk magunkon és elkezdünk mászni a fény felé. Egyedül vagy segítséggel, de elindulunk. Utunk közben számos akadállyal kell még szembe néznünk, de ekkorra már eléggé edzettek vagyunk ezek leküzdéséhez.

A legfontosabb azonban az, hogy életünk minden egyes rossz és jó percéért csak magunkat okolhatjuk vagy dicsérhetjük. Mert a mi életünkért csak mi vagyunk a felelősek. Úgy élünk, ahogy megteremtjük a körülöttünk lévő környezetet, az életünkbe fel-fel bukkanó, megoldásra váró helyzeteket és a benne lévő személyeket is.

Ahhoz, hogy sikeresen tudjunk elindulni a már említett gödör aljáról, először is el kell felejtenünk a múltat és a vele együtt járó összes sebet a szívünkben. Ahogy mondani szokták, be kell zárni azt a bizonyos ajtót és kinyitni a következőt. Lehet, hogy az első ajtó mögött lévő új életünk továbbra sem jó, sebaj! Megyünk tovább, s ha kell, kinyitunk még egyet, még kettőt, még százat......a százegyedik lesz az az ajtó, amit többé nem zárunk be. Amikor végre megismerkedtünk önmagunkkal, személyünk minden egyes jó és rossz tulajdonságaival és már kellőképpen „ügyesek” és tapasztaltak vagyunk ahhoz, hogy tudatosan, pozitívan álljunk az élet napos és árnyas oldalain.

A jelennek élünk, a múltnak csak szép emlékeit őrizzük és nem gondolkodunk a jövőn. Az ember azért lett gondolkodással megáldva, hogy tudjon tanulni, hogy tudja az aktuális problémákat megoldani, vagy hogy kifejlesszen új dolgokat. Nem azért „kaptuk” a gondolkodni tudás kiváltságát, hogy azon járjon az eszünk, hogy „mi lett volna ha...” vagy hogy „majd ha...”. Nincs „ha” és nincs „majd”, csak a „most” van! Élj a jelenben, zárd le a múltat és várd a jövőt pozitívan!

S mi történik akkor, ha a kinyitogatott ajtók mögött folyamatosan megjelenik valaki a múltadból? Semmi...és mégis minden. Nem hiába van ott. Te döntöd el, hogy mit „kezdesz” vele. Döntésed előtt tekints rá úgy, mint egy ismeretlen, új lehetőségre! Ne a múlt sérelmei irányítsák tetteidet! Indítsd tiszta lappal az új, esetleg közös utatokat, hogy sikeresen tudjátok együtt kinyitni a következő, soha többé be nem zárt ajtótokat.

Tanulj a hibáidból, ne pedig másokat hibáztass! Örülj minden adott percnek, mert nem tudhatod, hogy lesz-e következő!

Csókolj, ölelj, szeress, amikor csak teheted és mondd el mit érzel, mert lehet, hogy többé nem lesz rá alkalmad!

Örülj, ha süt a Nap és ne bosszankodj, ha esik az eső! Ne az anyagi javakat, hanem az élet örömeit hajszold! Használd ki a nap mind a 24 óráját! Ne gondolkozz, hanem cselekedj! Élj át és élj meg minden pillanatot akár egyedül, akár a kedveseddel, a gyermekeddel, a barátaiddal, vagy egy idegennel vagy!

Ne siess! Minden és mindenki megvár. Ne hajszold magad, ne kapkodj! Tudj fontossági sorrendet tenni a dolgaid és az életedet meghatározó emberek között!

Ha szeretsz, tedd azt maximálisan!
Ha bánt valami, mondd el!
Ha problémád van, oldd meg!

S néha légy önző is egy kicsit! Ne feledd, ez a Te életed hajója, melynek Te vagy a kapitánya! A kormány a Te kezedben van! Szedd össze magad és forgasd ügyesen, tudatosan és mindig mosolyogva!

- Friss Média/Durucz Gabi -