KÉK FÉNY
Szabolcsi család került lakat alá emberkereskedelemért - videó
A szabolcsi nyomozók a TEK segítségével elfogták egy nyíregyházi család tagjait, akik kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket bírtak rá prostitúciós tevékenységre, hogy az abból származó jövedelmükből a saját megélhetésüket finanszírozzák.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának felderítő munkája nyomán a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával folytatott büntetőeljárásban szervezett összehangolt intézkedést. Ebben felkérésükre közreműködtek a Terrorelhárítási Központ munkatársai is, mivel felmerült, hogy az elkövetőknek fegyverük lehet. A rendőrök december 7-én egyidőben, két helyszínen elfogták az ügyben érintett R család tagjait, R. L. 26 éves nagykállói lakost, valamint R. G. 28 éves, R. B. 22 éves, és R. G-né 43 éves nyíregyházi lakosokat - írja a police.hu.



A nyomozás adatai szerint az egymással rokoni kapcsolatban álló négy gyanúsított 2018 óta egymás tevékenységéről tudva szerveztek be jellemzően kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket, akiket aztán Budapesten, Debrecenben, valamint Svájcban, Belgiumban és Németországban dolgoztattak prostituáltként. Az R család szervezte a lányok szállítását, de többször ők maguk vitték őket az általuk bérelt tartózkodási helyekre. A prostitúcióval keresett pénzt a nőktől részben, vagy teljes egészében elvették, és abból finanszírozták saját megélhetésüket, illetve ékszer-, ruha-, autó- és ingatlanvásárlásaikat.

A gyanúsítottak a szexuális szolgáltatásokat internetes oldalakon kínálták, ennek költségeit szintén a nők által megkeresett pénzből finanszírozták. A rendőrök vagyonvisszaszerzés keretében több millió forint értékben foglaltak le autókat, ékszereket.

A szabolcsi nyomozók a gyanúsítottakat szexuális cselekmény végzése érdekében, több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének meglapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

- FrissMédia -