NAGYVILÁG
Külföld
#Jean-Claude Juncker
#Európa
#adóoptimalizáció
#Európai Bizottság
Jean-Claude Juncker blokkolta az adóelkerülés felszámolását?
Újabb hírek jelentek meg arról, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke még luxemburgi vezetőként éveken keresztül segítette a nagy cégek adóelkerülését, vagy ahogy szépen mondják Európa felső köreiben, az adóoptimalizációt. Már korábban is érte emiatt bírálat Junckert, de ettől még a helyén maradt – hangzott el az M1 Az Este című műsorában.

Gerendy Zoltán a BDO Magyarország adótanácsadója elmondta: Juncker közel húsz évig regnált, mint pénzügyminiszter, ezzel párhuzamosan miniszterelnök is volt. Ez idő alatt aktív résztvevője volt az adóstruktúrák bevezetésének, átalakításának. Vele szemben az a felvetés, hogy a húsz év alatt jelentős mennyiségű, alacsony adózást célzó engedélyt adott ki cégeknek. (A magyar adójogban ez a „feltételes adómegállapítás”.)

Ez valakinek mindig fáj. Egy ilyen módszert csak úgy lehet működtetni, hogy egy magas jövedelemadójú országból költségágon hozunk ki eredményt. Ez bekerül egy olyan országba – többnyire offshore országokba -, mely lehetőséget ad arra, hogy szinte ne kelljen adózni. Így egy elég komoly adóelkerülés jön létre – magyarázta.

A probléma az, hogy egy klubban ülünk, ez az Európai Unió. Az látszik, hogy Jean-Claude Juncker a saját országát lényegesen előnyösebb helyzetbe hozta a többivel szemben – hangsúlyozta.

Jean Claude-Juncker, az európai Bizottság elnöke. EPA/PATRICK SEEGER

Jean Claude-Juncker, az európai Bizottság elnöke. EPA/PATRICK SEEGER

Vannak pozitív jelek: egyrészt a „luxLeaks” révén szivárognak ki információk, másrészt az Európai Bíróságon komoly bírságokat vetettek már ki.

Itt egyszerűen arról van szó, hogy az unió szeretne egy etikai, magatartásbeli formával leszámolni: ne legyenek olyan országok, amelyek „mások kárára” tevékenykednek. Németországnak az elveszített adóforgalom nem biztos, hogy jelentős, de ez egy rossz irány. Luxemburgnak mindig voltak olyan sajátos dolgai, amivel egyértelműen, nem törődve mással, kihozta magának a lehető legjobbat. És ez azért nem egy EU-szempont – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy Jean-Claude Juncker pályafutását befolyásolhatják-e a kiszivárogtatott levelezések, azt válaszolta: egy rossz hátteret biztosan adnak neki. Nyilvánossá kell tenni, hogy amikor Juncker miniszterelnök volt, akkor a saját országát képviselte. Azt kell megmutatnia, hogy az új székben, 2014 óta ő ezt egyértelműen másképp látja. Ezt az állásfoglalást keresi a sajtó és az Európai Bizottság tagjainak egy jelentős hányada, de még szemmel láthatóan nem kapták meg.

A szakértő úgy vélte: el fogunk jutni oda, hogy minden ország „kellemetlenül fogja magát érezni”, mely a luxemburgihoz hasonló adómodellt működtetett. És azok az emberek, akik ebben tevőlegesen részt vettek, ne tudjanak efölött simán elsiklani. Az adójogi irány egyértelmű: ki kell tenni az asztalra a kártyákat – fogalmazott a szakértő.


Forrás: hirado.hu