Ferenc pápa nem nyugszik bele a háborúba, az általa indított misszió béketervvé változott - mondta el Matteo Zuppi bíboros, a Ferenc pápa indította békekezdeményezés megbízottja egy nyilvános sajtóbeszélgetésen Bolognában vasárnap este.
Ünnepélyes keretek között átadták a Szent Damján Görögkatolikus Kórház Európai Uniós forrásból felújított Központi Laboratóriumát, amelynek működéséhez az eszközöket is a program biztosította.
Magyarország mind a saját területén, mind Ukrajnában igyekszik megadni azt a segítséget, amire az ukrán nép rászorul ebben a nehéz helyzetben - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a magyar-ukrán határ mellett fekvő Tiszasalamonban, ahol átadta az ukrán partnereknek azt a 34 helyközi autóbuszt, amelyet a Volánbusz Zrt. ajánlott fel...
Az nem derült ki, hogy a fogvatartott nő vagy férfi, de tény, hogy egy tekintélyes méretű mobiltelefon valahogy az egyik testüregben landolt. Ebben az évben ez már a 98. mobilkészülék volt, amit a rabok valahogy becsempésztek a cellába.
Nyíregyházán tavaly nyáron egy 67 éves ittas férfi közepes erővel megszúrta 40 éves élettársát annak köldöke alatt. A nő viszont annyit ivott, hogy fel sem tűnt neki a szúrás. Öt nap múlva életmentő műtétet hajtottak végre rajta.
Hét fiatal és tehetséges énekesből álló acappella együttes, amely az éneklés kedvességét és harmóniáját, a zenei ízlés eklektikusságát és kifinomultságát, a színpadi előadás magas fokú professzionalizmusát is ötvözi.
Ilyenkor, az adventi időszakban minden és mindenki más. Feldíszített otthonok, intézmények, épületek vesznek körül, ünnepi díszbe öltözik a város is. Mindenki a maga módján, a maga családi és/vagy vallási hagyományaival: várakozik.
Ma reggel nyolckor kezdetét vette a „Szent András-napi Disznóvágás és Pálinkamustra” az Alkossunk Várost Alapítvány szervezésével a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatásával. A rendezvényen több település is képviselteti magát hagyományőrző sátorral. Kóstolójegy ellenében nagyon sok finomság is megkóstolható.