A mintegy 103 millió forintos beruházással a régi szolgálati lakás és orvosi rendelő épületéből alakítottak ki négy lakást. A kulcsok átadását követően a párok új otthonukat vehették birtokba.
Több ezer négyzetméteren élményfürdő és szaunák világa tárul a látogató elé a hamarosan megnyitó Aquacinema Kisvárdában. A kivitelező cég az utolsó simításokat végzi, folyik a próbaüzem. A FrissMédia olvasói láthatják először a majdnem kész élményfürdőt.
A Magyar Falu Program keretében teljes egészében megújult az Érpatakot az országos úthálózatba bekötő út. Az útrekonstrukció 493 millió forint hazai forrás felhasználásával készül el
Ez év nyarán számoltunk be róla, hogy az 1100 lakosú zsáktelepülésen, Rétközberencsen a nyári hatalmas viharban a település 1950-es években épült óvodája is jelentős károkat szenvedett el. Pár hónapra rá, mintegy 60 gyermek egy három csoportszobás, a kor minden igényét kielégítő új óvodában készülhet az életre, immáron biztonságos körülmények között.
Minden magyarországi megyében – március-áprilisban – tájékoztató napokat tartanak a Határtalanul programról. Nagyon sok gyermeket, szülőt, tanárt érint ez a lehetőség, amit 2010 óta biztosít a magyar kormány. Március 1-én jelentek meg az új felhívások a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján. Pályázni április 30-ig lehet.
Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programra mintegy 952 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette ki dr. Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára Kislétán a Komplex telep-program projektindító rendezvényén amelynek keretében öt szociális bérlakást építenek fel mintegy 200 millió forint értékben.
Az idén ünnepli 800 éves fennállást Nyírbogdány. A község a középkorban mezőváros volt. Első ízben 1220 körül említi nevét a Váradi Regestrum, a hozzá tartozó Hene és Szolnok nevű falvakkal együtt. A jubileum alkalmából egész évben változatos kulturális programokkal várják a lakókat.
Mintegy 50 milliárd forintos keretből a Magyar Falu Program részeként indított közúthálózat fejlesztésben országosan 163, ebből megyénkben 18, jellemzően bekötőutak csaknem 48 kilométeres szakasza újul meg 2019-ben.