Második alkalommal rendezték meg a Demecseri Rétközi Pendelyes Hagyományőrző Néptánccsoport támogatói bált, miután 2017-ben újjáalakult a demecseri néptánccsoport. Az azóta eltelt több, mint egy év alatt a szorgos munkának és egy merőben új megközelítésnek köszönhetően 2018-ra közel negyvenen ápolják a néptánc hagyományát.
A pénteki időjárás gyökeresen megváltozott szombatra, éppen úgy, mint a falu vezetése azon a bizonyos márciusi vasárnapon. Bár reggel még az 1800 lelkes falu parkjában rotyogtak az ételek az üstökben, egy hirtelen jött viharos szél szinte mindent lerombolt, amit a gondos kezek előkészítettek az érpataki falunap alkalmából.
A néptáncok mellett a húszéves fennállását ünneplő Bürkös zenekar lesz a középpontban a szombaton kezdődő 34. Téka Népművészeti Táborban Nagykálló-Harangodon.
A Tiszába fulladt egy 33 éves férfi szombat este, aki a legénybúcsúját tartotta Rakamazon - írja az Index a Blikkre hivatkozva.
Ajaki csárdás, felemelő és drámai produkció, szexis bolha, szinte minden volt az "Így táncolunk mi" gáláján Kisvárdán.
A zsűri tagja, Keleti Andrea azt mondta, szívesen Kisvárdára költözne, annyira elbűvölte őt a verseny és a város. Az Így táncolunk mi szombati gáláján Kovács Zsuzsa és Kocsis Zoltán nyert fergeteges produkciójával. Durucz Gabi kollégánk harmadik lett.
Az első élő elődöntővel folytatódik ma a Fölszállott a páva 5. évada, a Duna televízióban 20 óra 25 perckor kezdődő műsorban tizenkét produkciót és két erre az alkalomra készült extra produkciót láthatnak a nézők.
Március 11-én Hajdúböszörménybe utaztak a kisvárdai Délibáb AMI táncosai.