A Tiszántúli Református Egyházkerület 540 millió forintos támogatásából mintegy 70 millió forintot fordíthatnak a kisvárdai reformátusok egy 120 fő befogadásra alkalmas kertvárosi templomépítésre. Az építkezés teljes költsége 96 millió forint, így a fennmaradó 26 millió forint egy részét a gyülekezet teszi hozzá, azonban szükséges az újabb források felkutatása is. Az ünnepélyes alapkőletételre ma...
Geszteréd történelmének írói a mai naptól lejegyezhetik, hogy a településnek immáron három temploma van, hiszen a római és a református templom szomszédságában felépült a görögkatolikusok szentélye is. A 2014-ben kezdődött építkezés megközelítőleg 40 millió forintba került.
Mint írtuk korábban, Nyíregyházán a hagyományokhoz híven a nemzeti gyásznapon megemlékeztek az aradi vértanúkról az Evangélikus Nagytemplomban. Délután, az eredetileg a Kállói utcai Damjanich laktanyában, 1971 szeptemberében felavatott, majd 1996 októberében az új helyére áthelyezett Damjanich János szobrát koszorúzták meg.
Az 1300 lelkes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen Jármiban a késői barokk stílusban 1775 körül emelt, részben átalakított református templommal szemben lévő egyházközösségi ház falán emléktáblát helyzetek el a Reformáció 500., valamint a Magyarországi Református Egyház létrejöttének 450. évfordulója alkalmából.
A Reformáció 500. emlékéve alkalmából, a Kisvárdai Református Egyházközség, valamint a Királyhelmeci Református Egyházközség testvér-gyülekezeti találkozót tartott szeptember 10-én.