1956 sohasem gyógyuló sebet mart nemzetünk testébe. Évtizedekig tilos volt gyógyítani ezt a sebet! Immár 29 éve annak, hogy október 23-ról nyíltan megemlékezhetünk - mondta Nyírbogát polgármestere az '56-os hősökre emlékezve. A nagyközség önkormányzata minden évben megemlékezik azokról, akik megálmodták a szabad Magyarországot, és készek voltak harcolni, küzdeni érte mindhalálig.
Csaknem 57 millió forintból egy, a kor igényeinek megfelelő védőnői szolgáltatást nyújtó épületkomplexum építése valósult meg Nyírbogáton, az egykori iskola épületében.
Szerdán, huszonkét kórus részvételével megkezdődött a 12. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Karvezetői Mesterkurzus Nyíregyházán.
Nyírbogát nagyközség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a nyírbátori járásban található. A mintegy 3100 lelkes település nevét az Árpád-korban élt Bogát vezérről vette, a nyír előtagja a tájegységre utal. Már a kőkorszakban is lakott hely volt.
Tudták? Nyírbogát határában emelkedik a Nyírség és a Tiszántúl legmagasabb pontja, a Hoportyó, de nem csak erről híres a 3100 lelkes település, hanem a különösen finom kemencében sült lángoskenyérről is, aminek a receptjét nem árulták el. Igaz, mit sem ér a recept - mondják a helyiek. El kell jönni és meg kell kóstolni.
Nyírbogát – A sérült barátját ellátó mentősök munkáját akadályozta és megrongálta a mentőautót egy 20 éves férfi.