NAGYVILÁG
#Csákvár
#amerikai bölény
#bivaly
Ezeket a bölényeket látnia kell!
Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima díjas turisztikai szakújságíró ezúttal Csákvárról, a Vértes fővárosáról beszélt a Retro Rádió adásában.

A képeslapra illő települést szinte az összes krónika említi. A feljegyzések szerint a várat a honfoglaló Szabolcs vezér alapította a római Floriana helyén, de később a leszármazottja, Csák a maga nevéről neveztette el. Így jött létre a Csákvár elnevezés. Csákvár egyik legfontosabb látványossága az Esterházy-kastély, amely a 18. század végén épült az 56 ezer hektáros gesztesi uradalom központjaként. Az épület az 50-es évek óta szanatóriumként és kórházként működik, a körülötte fekvő 77 hektáros angolpark pedig szintén látogatható, 400 fafajtát figyelhetünk meg itt, valamint egy takaros Vadászkápolnát, és a híres, eredetileg vízimalomnak épült Geszner-házat.

Dr. Kiss Róbert Richard azt is elmondta, hogy Ferenc Józsefről is él egy nem túl vidám legenda Csákváron: egy csákvári magyar szabósegéd egyszer megtámadta, pontosabban nyakon szúrta az ifjú császárt. Ferenc József a merényletet túlélte, de ezután nem zárta a szívébe a települést, így nem csoda, hogy a fejlesztések is elmaradtak uralkodása alatt Csákváron.

A turisztikai szakújságíró elmesélte, hogy barátja, Bodrogai László meghívására érkezett Csákvárra, aki azt ajánlotta, hogy elektromos kerékpárral járják be a környéket. A Vértes erdei kerékpárút tökéletes útvonalán gyönyörű környezetben tekerhetnek az oda látogató turisták.

A Haraszthegyi tanösvény akár kisgyerekekkel is jó program lehet egy hétvégi kiránduláson. A táj minden évszakban lenyűgöző, így nem csoda, hogy ez az egyik legnépszerűbb kikapcsolódás a biciklizés és a túrázás.

A másik a lovaglás, Csákvárat ugyanis az ezer ló hazájaként is említik – mondta a turisztikai szakember, aki azt is elárulta, hogy Imre herceg, István fia is itt tanult meg lovagolni. 13 lovasiskola működik a környéken, több, mint 300 lóval találkozhatunk az istállókban, így a lovaglás szerelmesei is jó úti célt választanak, ha Csákvárra jönnek.

Csákvár lenyűgöző állatvilágával is magával ragadja a látogatókat. Európai bölényeket, bivalyokat, szamarakat, szürkemarhát is láthatunk a természetvédelmi területen. A fornapusztai Dohányos-ház a fokozottan védett Csíkvarsai-réten, egy 4 hektáros pusztai területen helyezkedik el, innen indíthatjuk a túránkat, ami olyan izgalmakat tartogat, akár csak egy szafari.

A kultúrára éhes közönség is talál magának programot Csákváron: itt működik ugyanis a Rátonyi Róbert Színház, ami már az ország minden pontjáról vonzza a nézőket, gazdag programkínálatával.

A végére pedig maradt a gasztronómia: ami kihagyhatatlan, az a vértesi töltött karaj, a bivalycsemege, a csákvári csípős csoda, a borjúhúsból készült csákvári mustáros-tejfölös szelet, amit Fornapusztán lehet megkóstolni. Az ország egyik leghíresebb fagylaltját is ki lehet próbálni Csákváron, ez olyannyira népszerű, hogy a helyiek azt mesélték, néha még a jelzőlámpákat is ki kell kapcsolni, annyian akarnak fagyizni – mondta Dr. Kiss Róbert Richard a Retro Rádió adásában.