Rafael Nadal, a 19-szeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező lett egy szavazáson minden idők legjobb spanyol sportolója.
Egészségügyi célokra használják Nyíregyházán a régi Volán Sporttelepet, ami régebben salakmotoroktól volt hangos. Most a nap 24 órájában a bevetésről visszatérő mentőket fertőtlenítik az egykor szebb napokat megélt sportpályánál – tudta meg portálunk.
„Reggel Katka még beszélt velem a rajt előtt, nyilván ezzel próbált megzavarni, de délután, miután megvertem, már nem jött oda, szerintem kicsit zokon vette.” – mondta Hatházi Dóra, aki új egyéni csúccsal bronzérmes lett 200 méteres pillangóúszásban a Nizzában rendezett nemzetközi versenyen. A 16 éves úszó Szilágyi Liliána után és Hosszú Katinka előtt ért célba, utóbbi ebben a számban a nyolcadik...
„Ilyen még nem volt a karrierem során, ez volt a negyedik mesterhármasom, de ezeket 90 perc alatt értem el, nem pedig ilyen gyorsan, 22 perc alatt” – számolt be Tischler Patrik a Kisvárda Master Good labdarúgója, NB I 20. fordulójában elért Kaposvár elleni 5-3-as győzelemről és triplázásáról a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.
2020. január 11-én került megrendezésre a "Budapest Késharc Kupa 2020" elnevezésű nyílt bajnokságot, melyen az Eskrima kisvárdai csapata is képviseltette magát két fővel, és egyből két bronzéremmel tértek haza.
2,2 milliárd forintot szavazott meg a kormány szabolcsi és kárpátaljai focifejlesztésekre. A klubok és a számok a december 27-ei Magyar Közlönyben jelentek meg.
Várhatóan néhány héten belül átadják a hárommilliárd forintból épülő nyíregyházi Bujtosi Sportuszodát - hangzott el a beruházás csütörtöki sajtóbejárásán a nyírségi megyeszékhelyen.
Pénteken hazai pályán folytatja a csapat a bajnoki küzdelmeket, amikor is a Váci NKSE együttese látogat a Városi Sportcsarnokba. A kisvárdai lányok már túl vannak az első bemelegítésen.