Berlinben június 16-án, szombaton megkezdődött az értelmi fogyatékossággal élő sportolók világjátéka. A XVI. Speciális Olimpia június 25-ig tart. A magyar államfő is jelen volt és szurkolt a magyar válogatottnak.
Nemzetközi szakemberekből álló állatorvosi csapat végzett fogászati műtétet a Nyíregyházi Állatpark fehér tigrisén - tájékoztatott az állatkert.
Fényeslitke lassan régióközponttá válik, hiszen nem is olyan régen Európa legnagyobb és egyben legkorszerűbb vasúti terminálját adták át. A fejlődés nem állhat meg és egy maradványkeretnek köszönhetően a település pluszforráshoz jutott, így megvalósították a belvízelvezető rendszer rekonstrukcióját.
Az osztrák vasút Szentgotthárdnál, illetve az ukrán vasút Záhony-Csap átmenetben felfüggesztette a személyszállítást - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.
Az országos közúthálózaton – évtizedek óta nem tapasztalt mértékű – fejlesztések és felújítások valósultak meg az elmúlt néhány évben. Csapó Lászlóval, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szabolcs-Szatmár-Berg Megyei Igazgatóságának megyei igazgatójával beszélgettünk a feladatokról, a fejlesztésekről, s mindarról, aki és ami mögötte van.
A következő 8-10 nap során sincs kilátásban komolyabb csapadék, így tovább folytatódik az aszályos idő - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
Kilenc nap telt el azóta, hogy nyomuk veszett a thaiföldi fiúknak. A hozzátartozók akkor azt mondták: egy hétig él a remény. Most mégis élve találták meg mind a 12 fiatal focistát és edzőjüket.
Korán jött a monszun Thaiföld északi részén, ahol barlangtúrára indult egy kölyökcsapat múlt szombaton. 25 éves edzőjük vezetésével vágtak neki a barlangtúrának egy olyan területen, amelyről azt hitték, hogy jól ismerik. Azóta nem látta őket senki.