A hét elején Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tette le Kisvárdán a Várda Meat Kft. új üzemének alapkövét. A tárcavezetőt ebből az alkalomból nemcsak külgazdasági, hanem a legaktuálisabb külpolitikai témákról is kérdeztük.
Repülőgép-hajtóművek karbantartását végzik majd a GE számára. A volt tulajdonos GE két üzletágát is jelentős mértékben szolgálja majd ki a Tungsram kisvárdai gyára. A repüléstechnikai ágazatban 1,5 millió dolláros beruházással egy új üzemmel bővül a gyár, amely repülőgép-hajtóművek karbantartását fogja végezni a GE számára – nyilatkozta a Friss FM rádiónak Mezei Béla gyárigazgató.
A Lesz Feszt stábja készített interjút az igen népszerű hazai előadóval, Rúzsa Magdival, aki 2018-ban debütált először a Lesz Feszt nagyszínpadán. Ebben az évben a méltán nagy sikert aratott, a népszerű videómegosztón több mint 3 millió megtekintésnél tartó Aduász című albumáról csendülnek fel a nyári slágerek és persze Magdi régebbi dalait is hallhatja a közönség.
Tavaly, amikor kijött a Van egy város a szívemben című lemezük, már jártak nálunk. Most újból eljöttek. Hogy miért és mi mindent csinálnak mostanság, arról Bolega Lászlót faggattuk.
Ritka alkalom az, amikor egy nagy fellépőnek egy koncert már előre beég az emlékezetébe. Pápai Jocinak ilyen lesz az 5. LESZ FESZT, de hogy miért, és ettől függetlenül mekkora örömmel gondol a szabolcsi emberekre, az kiderül a vele készült interjúból.
Szabó Győző harmadik lett a Friss Média, „Megyénk kedvenc sztárja” szavazásán. A Nyírbátorból indult sztár Dolhai Attilával osztotta meg a dobogó harmadik fokát - az olvasók voksai alapján. A népszerű színművész örömmel értesült a hírről és beszélt nekünk gyermekkorának színhelyéről. De nem csak erről, hanem 2019-es terveiről is elárult ezt-azt és persze a megkerülhetetlen macsó-téma is szóba került.
A népi gyógyászat 90 éves mestere, Szabó Gyuri bácsi mesél a Frissmédiának.
Kedves elviszlek oda, hol.... Dupla telt házas Zorán koncert volt Kisvárdán kedden és szerdán este a Művészetek Házában. Az énekes csak nekünk adott interjút.