INTERJÚ
Aduász a Lesz Feszten
A Lesz Feszt stábja készített interjút az igen népszerű hazai előadóval, Rúzsa Magdival, aki 2018-ban debütált először a Lesz Feszt nagyszínpadán. Ebben az évben a méltán nagy sikert aratott, a népszerű videómegosztón több mint 3 millió megtekintésnél tartó Aduász című albumáról csendülnek fel a nyári slágerek és persze Magdi régebbi dalait is hallhatja a közönség.

LeszFeszt. Pár hónapja jelentette be, hogy Presser Gáborral közösen készít albumot. Azon túl, hogy vele dolgozik együtt, miben fog különbözni a lemez az eddigi munkáitól?

Rúzsa Magdi: Presser Gáborral már jó ideje együtt dolgozunk ezen a lemezen, közel két éve folyamatosan. Ez egy szép lírai történet lesz, ami nagyon-nagyon mély. Szeretem a pop-rock vonalamat is mutatni, de azt inkább a nyári történetekben. Pici bácsival az énemnek azt az oldalát tudjuk megmutatni, amiben nagyon sok mélység van. Egy igazi lélekcirkusz: gyönyörű szép dalok, gondolatok, és ez tényleg egy olyan lemez lesz, amihez le kell ülni és végig kell hallgatni.

L.F.: Decemberben jött ki az 5. stúdióalbuma, az Aduász. Ugyan még csak négy hónap telt el azóta, de ennyi idő utána egy-két dolgot már le lehet szűrni.

R.M.: Az Aduász valóban nemrég jelent meg, nagyon-nagyon szereti a közönség. Azt gondolom, hogy eddig ez az a lemezem, amire a legtöbb pozitív visszajelzést kaptam, tehát egyértelműen szereti a közönségem a dalokat, szinte ők is úgy vannak vele, hogy nem is tudják kitalálni, melyik az a dal, ami a leginkább a szívük csücske. Én is nagyon elégedett vagyok: most állt össze a turné műsorunk is és így, ahogy a próbafolyamatok zajlanak, hallom azt, hogy ez egy ütős nyár lesz.


L.F.: A lemezhez tartozó Aduász című dalt 3 millióan nézték meg a YouTube-on, ami szép eredmény. Elégedett?

R.M.: Általában rövid idő alatt a videoklipek el szokták érni az 5-10 milliós nézettséget. Abszolút elégedett vagyok azzal, ahogy használják az emberek a YouTube-csatornámat. Több mint 100 ezer feliratkozó van, és több mint 100 ezer ott töltött óra számlálható. Főleg a mai világban már nagyon tombol a YouTube, ez egy szerintem nagyon jó szám, úgyhogy nagyon elégedett vagyok. Tudatosan egy évvel ezelőtt elkezdtem még jobban felhozni a YouTube-csatornámat, nem véletlenül gyártom a különböző videókat és folyamatosan vlogolunk és turné videókat készítünk. Az volt a cél, hogy elérjem a legalább 100 ezer feliratkozót, amit már túl is léptük, így nagyon elégedett vagyok.

L.F.: A LeszFeszten már fog előadni azokból a dalokból, amelyeket közösen készített el Presser Gáborral?

R.M.: A turnén a saját dalokat az Aduász albumról, és a régi lemezekről a közönség kedvenc slágereit fogjuk játszani. Ezt a lemezanyagot nem a fesztiválokon fogom játszani. Nyilván megfordult a fejünkben egy-két gondolat, hogy majd hol, hogyan és mikor lesz ebből az anyagból koncert, de ez még a jövő zenéje.



L.F.: 2017-ben közönségszavazatok alapján az MTV Europe Music Awards legjobb hazai előadója lett, így elutazhatott Londonba, ahol láthatta a gálát. Melyik sikerét tekinti nagyobbnak: ezt vagy azt, hogy korábban kijutott az Euróvízióra?

R.M.: Minden egyes elismerés nagyon fontos, amit a közönségtől kapunk, én legalábbis így élem a szakmai életemet. Az számít a leginkább, hogy a közönség miképpen reagál. Vannak olyan elismerések, amire büszke az ember, ilyen volt az MTV Europe Music Awards, de az Euróvíziós Dalfesztiválon is jó volt jelen lenni: elhoztam egy szerzői különdíjat, akkor 21 éves voltam, fiatal létemre azért az megtisztelő volt, és nagyon-nagyon jól esett, de legalább annyira örültem a Máté Péter-díjnak is.

L.F.: Lassan kezdődik - vagy lehet már el is kezdődött - a tavaszi-nyári szezon. Körülbelül hány fellépése lesz az elkövetkező időszakban?

R.M.: Ezen a nyáron is 40-45 koncertünk lesz, nagyon sokat készülünk, már zajlanak a próbafolyamatok, ráadásul teljesen új látvánnyal rukkolunk elő: Európában is egyedülálló lézerlámpákat sikerült megvásárolnunk, ami igazán föl fogja dobni a koncerteket. Már én is nagyon várom. Nemcsak zeneileg frissültünk az idén, hanem bizony látványilag is nagyon odacsapunk.



R.M.: Tavaly is nagyon jó volt a LeszFeszt, nekem abszolút pozitív élményeim maradtak, úgyhogy idén is várom. A környéket annyira nem ismerem, az az igazság, azért a zenész ember többnyire a buszban van, illetve egyik színpadról a másikra megy. A terveim között szerepel, hogy egyszer tényleg csak úgy lenyugodva bejárom Magyarországot. Nemcsak úgy futtában, hanem tényleg elmenni, körülnézni mindenhol, leginkább a szép helyeken. Visszatérve a kérdéshez, nagyon várom a LeszFesztet, mert tavaly is nagyon jól éreztem magam, szerintem az idén is jó lesz.

L.F.: Végezetül, láttam egy televíziós műsort, amelyben ön is és Lotfi Begi zenei producer is szerepelt, akivel együtt dolgoztak egy dalon. A jeleneten az volt látható, hogy Begi megmutat egy felvételt, amitől viszont ön nem volt teljesen lenyűgözve. Mennyire maximalista?


R.M.: A dalokba mindig is szerettem belefolyni, a szövegeket én írom, és az az igazság, rengeteg dallamom is van. Éppen ezért Szakos Krisztiánnal szeretek nagyon együtt dolgozni, jó csapat vagyunk és nagyon jó zenéket rakunk együtt össze és most már bátran kimerem mondani főleg az Aduász album után, hogy mind a kettőnk fűszere kell ahhoz, hogy ilyen jó dalok, lemezek szülessenek.

Fotó: FrissMédia/archívum