Brutális gazdasági öngyilkossággal érne fel Európa számára a Kínához fűződő kötelékek elvágása, pláne miután az utóbbi évek során különböző okokból jelentősen bezuhant a kontinens versenyképessége - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai Tiencsinben.
Az európai uniós tagállamok megállapodtak az Oroszország elleni legújabb, tizenegyedik szankciós csomagról, amelynek többek között az a célja, hogy megakadályozza a Moszkva ellen korábban bevezetett szankciók végrehajtásának megkerülését - jelentette be az Európai Unió Tanácsának svéd soros elnöksége szerdán.
A napokban nagy megtiszteltetés érte a nyíregyházi tűzoltókat, ugyanis a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 2024-es naptárának fotózásán vehettek részt - írták a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Unió lakosságának csaknem 22 százaléka, mintegy 95,3 millió ember volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának 2022-ben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
Színpompás önkéntes tűzoltói találkozóval és versennyel ünnepelték a 100 éves Ajaki Önkéntes Tűzoltó Testületet a kisvárdai járásban lévő településen. A jelenlegi formában 2008. november 5-én alakult Ajaki Tűzoltó Egyesület elődjének tartja az1923-ban alakult Ajaki Önkéntes Tűzoltó Testületet.
Közel kétmilliárd forintból épül új múzeum Kisvárdán. A beruházás kezdeteként ünnepélyesen elhelyezték a létesítmény alapkövébe azt az időkapszulát, ami a kor meghatározó relikviáit tartalmazza.
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője ezt a Polgári Esték programsorozat előadásán fejtette ki Nyíregyházán. A szakember Dr. Vinnai Győző kormánypárti országgyűlési képviselő meghívására érkezett a régi hagyományokat felújító Polgári Esték programsorozat előadásra.
A Közép-európai alapítvány (CEF) szervezte az eseményt, hogy így emlékezzenek a 152 évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen született, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának is megválasztott egyetemi tanár kimagasló életműve előtt.