A kérdésre, bevallom, én sem tudtam a választ. A helyes megoldás: Zsélyi Aladár magyar gépészmérnökről, repülőgép-tervezőről van szó. Emlékét Szlovákiában is őrzik. Protics János, szlovákiai tudósítónk jó hírrel jelentkezett.
Advent 4. vasárnapján, János napig (december 27-ig) újra megnyitotta kapuit Mezőladányban a katolikus templom udvarán az élő, azaz állatokkal tarkított betlehem! Minden nap, tíz órától este nyolcig szabadon látogatható. Ráadásul teával, pogácsával fogadják a vendégeket.
A hetedik mezőladányi vigasságon színes és változatos programokkal várták az érkezőket. A helyi hagyományokhoz híven ökumenikus kenyérszentelés és áldás is volt a programok között, de természetesen a tombolasorsolás sem maradt el.
Pedig a 11. percben még Grozav szerzett vezetést, a tizenhatos vonalától engedett el egy lövést, s a labda a vetődő Király mellett a bal sarokba csusszant. A 24. percben a kisvárdai védők ügyetlenkedtek, s lerántották a Haladás támadóját. A 11-est Priskin értékesítette.
Erdős József fújja a sípot a szombati Kisvárda Master Good–Haladás összecsapáson. A 174. NB I-es mérkőzésére készülő Erdős József az élvonalban eddig egyszer, az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésen vezetett a Kisvárdának, akkor az általa megítélt tizenegyesből szerzett góllal nyertek a lilák 1–0-ra - írja a klub.
Szabolcsveresmarton kombájn tüzéhez vonultak a kisvárdai hivatásos tűzoltók - írja Dudás Szilvia. Mint fogalmaz közleményében a katasztrófavédelem szóvivője, a jármű teljes terjedelmében égett egy kukoricatáblában, a beavatkozók két gyorssugárral oltották el a tüzet.
Átlagosan akár másfél-két hónappal rövidebb idő alatt lehet eladni az ingatlanokat most Magyarországon, mint 2013-ban, így egy panellakást átlagosan 2, míg egy társasházi téglalakást akár 3 hónap alatt is lehet értékesíteni - közölte az Otthon Centrum az MTI-vel.
Szeptember 15-e után végre ismét hazai pályán játszik a Kisvárda Master Good, amely szombaton 17 órától a Mezőkövesd Zsóry alakulatát fogadja a Várkerti Stadionban.