A négy testvérnek egy repülőgép lezuhanása után veszett nyoma, egyikük mindössze 11 hónapos. A gyermekekre alultápláltan, rovarcsípésekkel borítva találtak rá a baleset helyszínétől mintegy öt kilométerre, ugyanakkor egyiküknek sem volt súlyos az állapota – közölte a theguardian.com, brit online kiadvány.
Megdöbbentő eset rázta meg Nagykállót vasárnap reggel, amikor egy utcában rendőrök sokasága jelent meg.
A Sztárban Sztár nyertese ezer szállal kötődik a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljához. Talán itt döntötte el, hogy színész lesz?
A gyerekek jövőjéről már most gondoskodott édesapjuk, aki a jövőben szeretne visszavenni a tempóból.
Reggel 10-kor a helyi fúvós zenekar ébresztőjével indult a buli, hogy aztán színes programkavalkád kiséretében a település apraja-nagyja egy felejthetetlen gyermeknap részese lehessen.
Várhatóan június elejétől lehet majd használni az Európai Unióban a 12-15 éves korosztályban az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcinát – mondta a német cég vezérigazgatója egy csütörtökön ismertetett nyilatkozatában.
A nyírszőlősi és a mátészalkai gyermekotthonban élő fiataloknak adott át személyre sévrezóló karácsonyi ajándékokat a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát, a személyi jövedelemadó (szja) 1+1 százalékáról idén is május 20-áig lehet rendelkezni, a kedvezményezettek listája a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján olvasható - közölte az adóhivatal.