Egy nyolcvanéves nőt találtak holtan nyíregyházi lakásában, a rendőrség emberölés gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen - olvasható a police.hu-n.
A kormány döntött arról, hogy a szociális és gyermekvédelmi közfeladatot ellátó, civil fenntartású intézmények, valamint a családok átmeneti otthonai összességében 5,3 milliárd forint plusz rezsiár-kompenzációt kapnak - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. Fülöp Attila jelezte, hogy a határozat meg is jelent a Magyar Közlönyben.
Négy év után újra évértékelő össz-ügyészi értekezletet tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség, amelyen részt vett dr. Polt Péter legfőbb ügyész is.
Láncfűrész vágta el a nyakát egy férfinak Doboz-Szanazugban egy állatmenhelyen - adta közre a TV2 Tények című hírműsora.
Dr. Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő osztotta meg gondolatait az Itthon, Szülőföldön, Fiatalon Egyesület szervezésében létrejött, fiataloknak szóló fórumon, amelyen a mezőgazdaság aktuális kérdéseit vitatták meg. A rendezvény házigazdája dr. Seszták Miklós, a térség országgyűlési képviselője volt.
Legkevesebb 3900 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanuló vállalhat nyári diákmunkát július-augusztusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A program megvalósításához a kormány több mint 489,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít megyénkben.
Négy ügy is bekerült a szabolcsi rendőrség napi jelentésébe. Van közte ittas vezetés, pénzbüntetés miatti elzárás elöli szökés és jogosítvány nélküli vezetés. Ez utóbbi Kisvárdán történt.
Különös folyamatok fedezhetők fel, ha az elmúlt 15 nap járványadatait vetjük össze négy megyére vonatkozóan. 11-e óta gyakorlatilag „laposodig” a járványgörbe, miközben az országos esetszám drasztikusan emelkedik.