2000 februárjára érett be az az immáron 25 éve tartó hagyomány, hogy a település szőlősgazdái mérettessék meg a saját borukat. Legyen az fehér vagy vörös, egy volt a lényeg: saját termelés legyen. Azóta csak egy alkalommal, a világjárvány évében maradt ki a nemes küzdelem.
A Szent Damján Görögkatolikus Kórház az Interreg VI-A NEXT Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna Program keretében elnyert európai uniós támogatásnak köszönhetően új ultrahangkészülékek beszerzésével komplex szűrési programot valósít meg. A projekt eredményeként több szűrővizsgálati lehetőség biztosítható a lakosság számára, elősegítve ezzel a betegségmegelőzést és a preventív szemlélet erősítését.
Az Agrotrend Csoport 2014-ben alapította a díjat, amelynek célja a mezőgazdaságban tevékenykedők közéleti munkájának, társadalmi felelősségvállalásának elismerése, kiemelése az egész társadalom előtt.
Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Ma Kisvárdán is méltóképpen emlékeztek a diktatúrák áldozataira, zömében azok, akik csak történelemkönyvekből ismerik azt a korszakot.
Nyolcadik alkalommal gyűltek össze a rozmárok a leveleki-tó partján, hogy együtt csobbanjanak a közel nulla fokos vízben. A jeges merülés mellett természetesen ebben az évben is jótékonykodtak a rozmárok.
A szálló por miatt az ország több pontján, elsősorban a keleti országrészben veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
Főleg, ha két valóságból áll össze. Megnyílt a Képeslapok Ukrajnából című a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza kiállítótermében.
Kisvárdán is megemlékeztek az ápolókról és áldozatos munkájukról a Szent Damján Görögkatolikus Kórházban.