Az elmúlt hat hónapban mintegy 10 százalékkal emelkedett a Szíriába indulók száma Franciaországból, ahonnan eddig mintegy 1200-an csatlakoztak az Iszlám Államhoz - írta a fenyegetéseket elemző belga testület (OCAM) adataira hivatkozva internetes oldalán az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati rádió és televízió.
Egy franciaországi templomban ejtett túszokat két fegyveres támadó kedden. A két támadót a rendőrök lelőtték, de az egyik túszt, egy 84 éves papot addigra megölték, elvágták késsel a torkát. Az egyik támadó francia hírek szerint szakállt és muszlim jellegű sapkát viselt. A Telegraph arról értesült: a rendőrség szerint a két támadó a „Daesh”-t, vagyis az Iszlám Állam arab nevét kiáltozta.
Tavaly 151 ember halt meg terrortámadásban az Európai Unióban. Ez csaknem negyvenszer több, mint 2014-ben. Az Europol szakértői azt mondják: fel kell készülni a "magányos farkasként" lecsapó merénylőkre.
A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének igazgatója szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet többször is kijelentette, hogy a migránsok között küldi embereit Európába és Amerikába.
Pénteken kora délután az AP hozott nyilvánosságra egy felvételt, melyen a csütörtök esti,nizzai kamionos merénylő kivégzése látható oldalszemszögből.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, James Comey szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzése után "terrorista diaszpórák" alakulhatnak ki.
A franciaországi Nizzában járókelők közé hajtott egy teherautó csütörtök este. Legalább 84 áldozatról tudni, és száznál is több a sérült. A Külügy egy magyar sérültről tud. A támadó egy tunéziai származású, nizzai férfi, akit a rendőrök lelőttek. Azt egyelőre nem tudni, voltak-e társai. Az általa vezetett gépjárműben fegyvereket és robbanóanyagot találtak.
A keddi isztambuli terrortámadás egyik elkövetőjét szoros szálak fűzik az Iszlám Állam vezetőségéhez. A csecsen származású orosz Ahmed Csetajev már a januári és a márciusi isztambuli terrortámadások szervezésében is részt vett, 130 fős hadseregével ő a Kaukázustól északra fekvő területek toborzója és irányítója.