Mesteredző címet kapott Hüttner Csaba (kajak-kenu), Plagányi Zsolt (úszás) és Szalma László (paraatlétika), míg az Ormai László-díjat Varga Zsolt, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya vette át a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) rendezett vasárnapi ünnepségen.
A cégcsoporton belül világrekord gyorsasággal épült fel Európa legmodernebb és legkiválóbb harckocsigyára, amely kimagasló védelmi képességeket ad Magyarországnak - jelentette ki a Rheinmetall elnöke a társaság zalaegerszegi üzemének avatóján. Orbán Viktor miniszterelnök pedig azt hangsúlyozta, hogy Magyarország és Németország a legtermészetesebb szövetségesek a versenyképesség megőrzésében.
Aki nem tud személyesen szurkolni az augusztus 19-én kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságon, az a nagy sportesemény összes fontos pillanatát láthatja ingyen és élőben az M4 Sporton - hívták fel a figyelmet a Magyar televízióban.
Bemutatkozott Youhuu, a rackajuh, az augusztus 19-én rajtoló budapesti atlétikai világbajnokság kabalafigurája, amely a szervezők szerint életre szóló élményt biztosít majd a versenyre kilátogatóknak.
A Bethlen Gábor Alap (BGA) pályázatainak elszámolásáról tartott tájékoztatót Németh Edit, a BGA Támogatáselszámolási és Monitoring Igazgatóságának vezetője Tusványoson, miután a sátormegnyitón Erdélyi Rudolf Zalán vezérigazgató bejelentette, hogy egyszerűsített elszámolásra váltanak bizonyos pályázatok esetében. Ezzel megkönnyítve az elszámolás adminisztrációját.
A Bethlen Sátorban és mellette, a Bethlen udvarban a tusványosi fesztivál idején folyamatos pályázati tanácsadással, civil segítő központtal, anyanyelvi játékkal és színvonalas beszélgetésekkel várja a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a BGA Zrt. a látogatókat.
A jövő hét elején kifejezetten forró légtömeg tölti ki a Kárpát-medence térségét, de már ezen a hétvégén az ország nagy részén kánikula lesz. Az országos tisztifőorvos ezért harmadfokú hőségriasztást rendelt el szombat nulla órától szerda éjfélig az ország egész területére - írta az MTI.
A magyarság létszámának drámai csökkenése miatt a nemzetpolitika feladata a következő időszakban az lesz, hogy segítse a magyarnak maradást és a magyarrá válást a Kárpát-medencében - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Sátoraljaújhelyen.