A gyerekek az együtt töltött idő emlékeként magukkal vihették a tenyérlenyomatukat, valamint láthatóságukat elősegítő ajándékokkal és mesés kifestőkkel térhettek haza.
Húsz lakásból 118 embert kísértek biztonságos helyre Kisvárdán.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület felhívást tett közzé, amely a Balaton, vagy más tavak környékén, élők, vagy oda utazók számára fokozottan fontos! A vízimadarakat soha, semmivel nem szabad etetni, nagy tévedés azt gondolnunk, hogy ezzel segítjük az életben maradásukat.
Hazánk területén őshonos a vadmacska, ritka és veszélyeztetett faj. Kis egyedszáma miatt a fokozottan védett kategóriába tartozik. Eszmei értéke 250 ezer forint. Elsősorban az Északi-középhegység és a Dunántúl erdős területein fordul elő.
Kanyaróveszélyre figyelmeztet a Hargita megyei tiszti főorvos: a fertőzés egyik gócpontja éppen Csíksomlyó, ahol eddig 18-an betegedtek meg.
A dulakodás után a 24 éves férfi kiugrott kilencedik emeleti lakásukból.
Budapestről indult és Londonba tartott az az autóbusz, amelyet súlyos műszaki hiányosságok miatt nem engedtek tovább az osztrák hatóságok szerdán.
A tavasz megérkeztével a vadak is aktívabban mozognak, különösen igaz ez az őzekre - üzekedési időszak van.