Leleszi Tibor 1959-ben született Kisvárdán, gyermekkorát Szabolcsveresmarton töltötte. Középiskolába az egykori Császy László Gimnázium és Szakközépiskolába járt. 2010-től Kisvárda polgármestere, akit tanársága mai napig alapvetően meghatároz.
Összesen több, mint tizenkét havi bérének megfelelő, bruttó 6,5 millió forintot meghaladó jutalmat kapott alig több mint két év alatt a baloldali többségű Nyírbátor első embere, aki 2014-ben MSZP-s támogatással került a polgármesteri székbe – tudta meg a Magyar Idők.
Az Országgyűlés megemelte a települési polgármesterek díjazását.
Rakamaz – Úgy adta át utódjának a hivatalt, hogy a kasszában volt a befejezésre szánt összeg – állítja Rakamaz előző polgármestere. Interjú Farkas Ernővel.