A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a szakképzési rendszerben a gyakorlati oktatókat a jelenleginél magasabb bérrel kellene jobban megbecsülni.
Csak összefogással őrizhető meg a magyar nyelvű oktatás Kárpátalján, mert az ukrán hatalom a most kezdődő tanévben megpróbálja majd "leszalámizni" a magyar tannyelvű iskolákat - jelentette ki Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke a nyugat-ukrajnai megye, magyar oktatási nyelvű iskoláinak központi tanévnyitó rendezvényén szombaton Beregszászon.
A most induló tanévben minden eddiginél több támogatás segíti a gyermekes családokat, minden eddiginél több pénz jut az oktatásra és az iskolafejlesztésekre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn.
Tehetséges, de nehéz anyagi körülmények között élő diákok számára szervez teljesen ingyenes nyári táboroztatást az OTP Fáy András Alapítvány. A Balaton partján idén hetedik alkalommal megvalósuló Fáy Siker Tábor keretében összesen 160 gyermek élményalapú pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási oktatására kerül sor a flow-élményre alapuló játékos feladatok és új technológiák, így például robotok...
A Vári Emil Általános Iskola melletti telken megkezdődött a tanuszoda építése. Az építtető a Nemzeti Sportközpontok, a létesítmény egy kormányzati programnak köszönhetően készül.
Az idén januárban hatályba lépett Polgári perrendtartás alkalmazásának eddigi tapasztalatait elemezték a régió polgári ügyszakos bírái a Nyíregyházi Törvényszéken a 2018. április 20-án megrendezett képzésen. A gyakorlatban felmerülő kérdések témakörét érintő előadásokon mintegy 80 bíró, titkár és fogalmazó vett részt.
Az oktatás színvonalának támogatása versenyképességi kérdés, ugyanis az oktatás és a kultúra Európa legfontosabb erőforrása - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Brüsszelben csütörtökön, az első európai oktatásügyi csúcstalálkozó szünetében.
Nagytárkány - Több száz felvidéki, magyarországi, erdélyi és kárpátaljai tiltakozó gyűlt össze vasárnap Nagytárkányban a Ma nálatok! Holnap nálunk? elnevezésű nagygyűlésen, amelyen a kisebbségi jogokat szűkítő új ukrán oktatási törvény ellen tiltakoztak. A megmozdulásra érkeztek résztvevők szinte az egész Felvidékről, de Sárospatakról, Záhonyból, Győrből, Kisvárdáról és más magyarországi...