AKTUÁLIS
#oktatás
#előadás
#bírák
#polgári perrendtartás
Oktatták a bírákat
Az idén januárban hatályba lépett Polgári perrendtartás alkalmazásának eddigi tapasztalatait elemezték a régió polgári ügyszakos bírái a Nyíregyházi Törvényszéken a 2018. április 20-án megrendezett képzésen. A gyakorlatban felmerülő kérdések témakörét érintő előadásokon mintegy 80 bíró, titkár és fogalmazó vett részt.

Dr. Drexlerné dr. Karcub Edit, a Debreceni Ítélőtábla tanácselnöke a határozatok tartalmára vonatkozó új perrendi szabályok értékeléséről tartott előadást, a szakértői bizonyítást érintő jogalkalmazási következményeit pedig dr. Szűcsné dr. Vida Ágnes, a Nyíregyházi Törvényszék kollégiumvezetője elemezte. A rendezvényen részt vett a Kúria kollégiumvezető-helyettese, dr. Orosz Árpád is, ő az új szabályozás gyakorlati alkalmazásának tapasztalatait fejtette ki az állítási és bizonyítási szükséghelyzet tükrében.

Dr. Mányik István, a Nyíregyházi Járásbíróság elnöke a járásbírósági perrend alkalmazásának problémakörét elemezte prezentációjában.

Az előadásokat követően dr. Herczku Zsolt, a Nyíregyházi Törvényszék polgári kollégiumvezetője a különböző problémás esetek megvitatásával segítette elő az elhangzottak fényében a perrendtartás gyakorlati alkalmazását.