A Nyíregyházi Állatpark végzett az első helyen a 250 ezer és az 500 ezer látogatószám közötti európai állatkertek rangsorában, az egyik független állatkerti elemző szervezet által készített felmérésének eredményét csütörtökön ismertették a szabolcsi megyeszékhelyen.
Az Újpest hátrányból fordítva 4-1-es győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának szombati játéknapján. A Kisvárda a nyolcadik forduló óta nem tudott nyerni az élvonalban.
Egy nemzet akkor lehet erős, ha a társadalom minden korcsoportjára odafigyel – mondta az emberi erőforrások minisztere, amikor átadták az Idősbarát Önkormányzat és az Idősekért díjakat Budapesten. Ebben az évben öt város mellett, egy szabolcsi település, Biri is kiérdemelte ezt a különleges díjat.
A Magyar Népmese Napját idén is nagy sikerrel ünnepelték a gyerekek, akik több legendát is a színpadra varázsoltak a Várkert Bazárban.
A Demecseri Tündérkert Óvoda és Bölcsőde társulásban működik, három település tartozik az intézményhez. 30 éve nincs bölcsőde, így nagy öröm és siker, hogy mostantól újra van.
Egyelőre további egy forduló órára lebontott menetrendjét állapította meg az MLSZ illetékes bizottsága, így egy héttel a mérkőzés előtt tudható, hogy a Kisvárda Master Good - Haladás mérkőzés szeptember 15-én 17 órakor kezdődik a Várkerti Stadionban.
Belügyminisztériumtól nyert 127 millió forintos támogatást Tiszaadony a kecskesajtgyártó üzem fejlesztésére fordította, ahol közfoglalkoztatottak segítségével gyártják az egész országban keresett termékeket - jelentette be Lakatos József.
Előzetesen már beszámoltunk arról, hogy a szombati stadionavatón a gól nélküli döntetlen után a második félidőben kettőt rúgott a Fradi az emberhátrányban játszó Kisvárdának, így a végső eredmény Kisvárda-Ferencváros 0-2 lett. Bár a meccset most a Ferencváros nyerte, a kisvárdaiak egy stadionnal lettek gazdagabbak.